HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Napi gondokkal küzd az ügyvédek harmada

t: 593

Napi gondokkal küzd az ügyvédek harmada

A válság az ügyvédeket sem kímélte, a folyamatosan tevékenykedő mintegy 11 ezer jogtudor nagyjából harmada napi gondokkal küszködik - mondta a Világgazdaságnak Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.

Hozzátette, hogy a legnagyobb különbségeket Budapesten lehet tapasztalni: a fővárosi ügyvédek tizede havi egymillió forint fölött keres, mintegy fele több százezer forintos bevételt könyvelhet el, egyharmada pedig éppen csak megél.

Az ügyvédek dolgát nemcsak a válság nehezíti, hanem az is, hogy egyre élesedő nemzetközi versenyben kell megállniuk a helyüket.

Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke emlékeztetett arra: a kilencvenes években Magyarországon megjelent nemzetközi ügyvédi irodák révén bővült a piac, hiszen ők akkor magukkal hozták ügyfeleiket, akiknek magyar jogi szolgáltatásra volt szükségük.

Mára azonban - az uniós csatlakozást követően - megszaporodtak a közép- és kisméretű külföldi irodák, s azt a munkát, amit eddig a magyarok végeztek, a saját jogukon, a saját diplomájukkal akarják ellátni.

Így a kilencvenes években kibővült piacon most egyre több szereplőnek kell osztoznia.

hirado

2010.04.01. 11:32

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek