
Még most sem tisztázott, hogy a koronának és a robogónak vajon ki a jogos tulajdonosa. Egészen eddig Begyes Annamária azt gondolta, hogy két hónappal ezelőtt ő nyerte mindezt. Néhány pikáns fotó, egy aláírt nyilatkozat, de a leginkább a szervezők szemfülessége romba döntötte álmait.
Európa legnagyobb off road fesztiválján, vagyis a somogybabodi terepjáródömpingen, idén először szépségkirálynőt is választottak. A rutinos versenyzőtől az abszolút amatőrig felvonult itt mindenki, aki nem riadt vissza az off road nem túl szolid nézőközönségétől.
A lányok igazán bevállalósak voltak, fürdőruhában, fehérneműben és – egy hirtelen ötlettől vezérelten – vizes pólóban is felvonultak.
A verseny győztese, egyértelmű pontozással a 4-es sorszámú Begyes Annamária lett - az ő fejére került fel a korona. Azonban a királynő megbukott szerződésszegés miatt.
„Én annyit hallottam, hogy a honlapon van fönn, hogy megfosztottak a címemtől. Semmilyen indok nincs föltüntetve, csak annyi, hogy az off road szépe megbukott szerződésszegés miatt” – mondta Anna.
A szervezők a verseny előtt aláírt nyilatkozatra hivatkoztak, mikor meghozták a döntésüket. Ebben a lányok kijelentették, hogy sem korábban, sem pedig a verseny ideje alatt, őket ábrázoló pornográf videók illetve fotók nyilvánosságra nem kerültek. Azt is tudomásul vették, hogy a hamis nyilatkozat következményekkel jár: a versenyzőt kizárják a versenyből, és vissza kell szolgáltatnia a nyereményeket. A királynő által aláírt nyilatkozatot a szervezők a rendelkezésünkre bocsátották, arcukat és nevüket azonban nem vállalták a nyilvánosság előtt.
„Ő ezt a nyilatkozatot aláírta, viszont ennek nem tudott eleget tenni, mivel előkerültek róla fényképek. Ezért mi lefújtuk az egészet, mint szépségkirálynő lekerült a honlapunkról és az ajándékokat szeretnénk, hogyha visszajuttatná hozzánk” – mondta a verseny főszervezője.
Vagyis a koronát, a meg nem kapott portfóliófotózási lehetőséget, egy fehérnemű kollekciót és persze a fődíjat, a kis robogót. A királynőnek viszont esze ágában sincsen visszaszolgáltatni mindezt, ő ugyanis azt állítja, hogy nem tud olyan fotókról, amiket a szervezők állítólag egy társkereső oldalon találtak. A verseny szervezői szerkesztőségünkbe is eljuttattak egy CD-t, amin szerintük azok a fotók szerepelnek, amelyek a társkereső oldalon is láthatóak.
"Szerintem magánjellegű dolgokkal nincs joga senkinek visszaélni, nem tudom, hogy hogyan juthattak ilyen dolgok a birtokukba" – mondta Annamária.
A képek tehát Anna szerint valódiak, de nem jelentek meg eddig sehol sem, hiszen a hálószobajeleneteket - mint mondja – az egyik volt kedvesével rögzítették. Csütörtökön este pedig az is kiderült, hogy a kompromittáló képeket a verseny után, körülbelül egy hónappal ezelőtt tette fel valaki a világhálóra, így ezek megjelenése a versenyszabályzatot nem sérthette meg. Legfeljebb Annamária személyiségi jogai sérültek, hiszen az ő beleegyezését senki sem kérte a meglehetősen erotikus képek nyilvánosságra hozásához.
rtlklub
2005.07.28. 21:27