
A balmazújvárosi rendezvény egy nagy tapsot kiváltó Petőfi-szavalattal kezdődött, amelynek előadója Kis Árpád volt, aki Kis Csabának, a Jobbik balmazújvárosi képviselőjelöltjének fia.
Később természetesen maga az édesapa is szót kapott, ő azonban már nem a líra, hanem a próza műfajában mutatkozott be, kifejtve, milyen elvek és prioritások mentén kíván tevékenykedni az Országgyűlésben, amennyiben elnyeri a szavazópolgárok bizalmát.
Kis Csaba rugókovács kisvállalkozó Balmazújvárosban. Az ún. rendszerváltás után egyre jobban foglalkoztatták nemzeti sorskérdéseink, így hamar megtalálta az utat a nemzeti radikalizmushoz. 1997-ben a MIÉP balmazújvárosi alapítója és elnöke lett, de csalódnia kellett a pártban. 2004-ben kezdte el készíteni Harcos nevű ruházati termékeit, melyek egyre népszerűbbek a fiatalság körében.
A háromgyermekes családapa örömmel vállalta el a balmazújvárosi jobbikosok felkérését a képviselőjelöltségre, mert maga is fontosnak tartja a közbiztonság helyreállítását a csendőrség létrehozásával és a magyar emberek védelmét a multinacionális érdekekkel szemben.
Pörzse Sándor egy héten belül már harmadszor járt megyénkben, néhány napja Polgáron illetve Berettyóújfaluban tartott nagy sikerű lakossági fórumot.
A tőle megszokott, a tévéből már jól ismert temperamentummal beszélt hallgatóságához Balmazújvárosban illetve Hajdúdorogon is. Előadásában képzeletbeli beszélgetést folytatott néhai nagypapájával, és sorra vette jelenlegi közállapotaink mindazon visszásságait, amiket a nagypapa el sem hinne, ha élne. Ha a Kedves Olvasó megtiszteli vasárnapi, debreceni lakossági fórumunkat, személyesen is meghallgathatja, melyek ezek a visszásságok Pörzse Sándor értelmezésében, továbbá megtudhatja, miért kényszerült távozni a népszerű műsorvezető előbb a HírTV-ből, majd az Echo TV-ből, illetve betekintést nyerhet a Barikád hetilap készítésének kulisszatitkaiba.
Pörzse Sándor mindkét pénteki helyszínen megkérte a hallgatóságot, tegye fel a kezét, aki a legutóbbi országgyűlési választásokon a szebb jövő reményében a Fideszre szavazott. A balmazújvárosi színházteremben azt lett volna könnyebb megszámolni, hányan nem jelentkeztek, de Hajdúdorogon is sok kéz emelkedett a magasba:
A hajdúdorogi közönség egy részének nem kellett bemutatni Pogácsás Mariannt, a választókerület jobbikos képviselőjelöltjét, akik viszont még nem ismerték, nehezen hitték el, hogy a csinos fiatalasszony két kisgyermek édesanyja.
Pogácsás Mariann édesapján keresztül ismerte meg a Jobbik célkitűzéseit és kapcsolódott be az új erő hajdúdorogi szervezetének munkájába. Társaival együtt aktívan dolgoznak azon, hogy a térségben minden egyes emberhez eljusson a párt nemzetmentő programja, hiszen a mezőgazdaság munkanélküliséget eredményező tönkretétele miatt nagy szükség van a radikális változásra. A kétgyermekes családanya céljai között szerepel a csendőrség felállítása, a kiábrándult, létbizonytalanság szélére sodródott emberek önbecsülésének visszaadása, a termőföld védelme és a magyar mezőgazdaság talpra állítása.
Vona Gábor a tőle megszokott egyenes és világos beszéddel, lebilincselő stílusban ismertette a Jobbik programjának alapvetéseit. (Hogy ez élőszóban mit is jelent, arról szintén meggyőződhet, aki eljön a vasárnapi, 18 órakor kezdődő debreceni lakossági fórumunkra, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba.) A rendezvény végén a pártelnök szokás szerint a hallgatóság kérdéseire válaszolt. A szavazópolgárokat a Jobbik programján kívül az is foglalkoztatta, mi a véleménye Vona Gábornak a hétfőn elfogadott, holokauszt-tagadást büntető törvényről. A pártelnök kifejtette, történészként egyáltalán nem támogatja, hogy hatvan-hetven évvel ezelőtt, vagy akár még régebben lezajlott történelmi események megítélését, legyenek azok mégoly tragikusak is, törvényi szabályozás alá vonják. Mint mondta, ezen az elven akár azt is büntetni lehetne, ha valaki a tatárjárás kapcsán próbálná kifejteni a saját véleményét.
szebbjovo.hu
2010.02.27. 22:39