
Amit a Fidesz mond, az megvalósítható, és nem hazudtak 2006-ban sem - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
A politikus a Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott: nagyon nehéz időszak vár ránk. Azt mondta, lehet, hogy voltak 2006-ban olyan vállalásaik, ígéreteik, amelyek, ha kormányra kerültek volna, nem teljesültek volna. De akkor mi 2006 tavaszán úgy gondoltuk, hogy a vállalások megvalósíthatóak, és most is úgy gondoljuk, hogy amit mondunk, megvalósítható - fogalmazott Navracsics.
A Fidesz kormányzati terveiről szólva elmondta: be fogják nyújtani a kisebb Országgyűlésre és kisebb önkormányzati képviselő-testületre vonatkozó törvényjavaslatukat, elkezdenek kidogozni 2010-re egy új költségvetést, létrehozzák a közigazgatási államtitkári posztot, de módosítanák a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabályt is. Utóbbi kapcsán megjegyezte: személy szerint a csúcsminisztériumi rendszert preferálná.
Arra a kérdésre, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a Fidesz választási programját, a frakcióvezető azt válaszolta, a kampánykezdet - március 15-e - környékén.
Más témával kapcsolatban Navracsics Tibor elmondta, a nem demokratikus eszmék és gondolatok az MSZP rossz kormányzati munkájának a következményei. A politikus szerint jó kormányzást kell folytatni, és akkor a demokrácia hívei erősödnek, ellenségei pedig gyengülni fognak.
hirado
2010.02.25. 11:05