
A kis- és középvállalati szektornak javuló piaci környezetre, keresletre, elérhető árú finanszírozásra van szüksége - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Népszavának adott interjúban.
Kiemelte: a kis- és középvállalati szektornak a fentiek mellett jó, hatékonyságot növelő támogatási programokat kell kínálni, de - mint mondta - nem csaphatjuk be magunkat, ez a szektor a jelenlegi állapotában nem versenyképes. A szektort szerkezetében, s az egyes vállalkozásokat működésében, innovativitásában, fejlődőképességében kell megváltoztatni.
A pénzügyminiszter szerint egy borzasztó nehéz költségvetési pályán veszi át a következő kormány a stafétabotot, ez megkövetelné azt, hogy ugyanolyan szigorral is folytassa a munkát, ahogyan azt a jelenlegi kabinet. Úgy vélte, nem járható az az ellenzék által sokszor hangoztatott út, hogy ők majd másképp csinálják. (...) Valójában ilyen út nincsen. Ha valaki könnyebb utat ígér, az borzasztó nehéz helyzetbe kerül, ha kormányra kerül, és aztán valakire megpróbálhatja rákenni az ígéretei miatti felelősséget - fogalmazott Oszkó, hozzátéve: a költségvetési kockázatokkal való fenyegetés bizony ennek az előkészítése.
Közölte: a tények folyamatosan visszaigazolják a jelenlegi kabinetet. Azon, hogy a kincstárba mennyi pénz folyik be, nincs mit változtatni, azok tényszámok, azokat nem lehet kétségbe vonni - szögezte le Oszkó Péter.
hirado
2010.02.23. 10:43