HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Amire vállalkoztam meg tudtam csinálni!

t: 117

Amire vállalkoztam meg tudtam csinálni!

A miniszterelnök értékeléssel, tanácsokkal, és kérésekkel búcsúzott a képviselőktől a Parlament utolsó ülésnapján. Az Estében Bajnai Gordon elmondta: nem érzi azt, hogy félbehagyott volna bármit is.

„Amire vállalkoztam, azt meg tudtam csinálni”

„10 hónappal ezelőtt vállalkoztam erre a feladatra, akkor látszott, hogy meddig lehet eljutni, én azt gondolom, hogy egy kicsit tovább jutottunk, mint amire számítottam. Sikerül átadni az országot stabilabb állapotban, mint amilyenben volt. Amire vállalkoztam azt, meg tudtam csinálni” – mondta Bajnai Gordon Az Estében.

A miniszterelnök a műsorban közölte, hogy azon az úton, amin a kormány elindult tovább kell mennie a következő kormánynak is. Az elmúlt csaknem egy évről elmondta: „adócsökkentésben akkorát léptünk, amekkora erőnk csak volt, s ez pedig munkahelyekben fog jelentkezi Magyarországon”.

Bajnai kiemelte, hogy három fontos dolgot csinált a kormány:

- Csökkentette a munkát terhelő adókat
- Átalakította a nyugdíjrendszert
- Átalakította a szociális rendszert, úgy hogy megérje dolgozni az embereknek.

Magyarország növekedési képességét megemelték – közölte a miniszterelnök. Hozzátette: „jövőre 3-4 százalékos gazdasági növekedést futhat be az ország. Az az áldozat, amit az ország meghozott értelmet nyer majd 2011 után, csak ehhez az kell, hogy ugyanazt a takarékos pályát folytassa a következő kormán is amelyre, most Magyarország hosszú idő után rátalált” – mondta Bajnai Gordon.

A választások után fél évig „méregteleníti a fejét”

A miniszterelnök elmondta, hogy a választások után minimum fél évig pihenni akar, hogy kitalálja, mihez kezdjen a későbbiekben. Hozzátette: még nem gondolkodott el komolyan azon, hogy a pihenés után mivel foglalkozzon, bár sokan kérdezik ezt tőle. Ez a fél év éppen arról szól, hogy kitaláljam, mi az, amit állampolgárként - elköszönve ettől a nagyon megtisztelő és fontos poszttól - majd csinálni fogok - fogalmazott. Úgy fogalmazott: ennyi idő kell ahhoz, hogy "méregtelenítse a fejét".

hirado

2010.02.23. 10:40

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek