HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Elmarad az álomdöntő

t: 712

Elmarad az álomdöntő

Már a negyeddöntőben létrejöhet az előzetesen sokak által a fináléba várt két csapat, a kanadai és az orosz válogatott összecsapása a vancouveri téli olimpia férfi jégkorongtornáján, így az egyik együttes még érmet sem szerezhet a játékokon.

Az új lebonyolítási rend szerint a három csoport eredményeit összesítették, ez alapján pedig kialakult egy sorrend a 12 csapat között. A rangsor első négy helyezettje az amerikai, a svéd, az orosz és a finn csapat lett, s ezzel egyenesen a negyeddöntőbe kerültek, a többi együttesnek pedig mérkőznie kell a nyolc közé jutásért.

A negyeddöntőért az ötödik válogatott a 12-edikkel (E1-es mérkőzés), a hatodik a 11-edikkel (E2), a hetedik a tizedikkel (E3), míg a nyolcadik a kilencedikkel (E4) játszik. A nyolc között aztán az E1 győztese a negyedik kiemelt finn, az E2-é az orosz, az E3-és a svéd, az E4-é pedig az amerikai csapattal találkozik.

Mivel az amerikaiaktól vereséget szenvedett, Svájc ellen pedig csak büntetőkkel győztes kanadaiak csak a hatodikak a rangsorban, a 11. németek legyőzése esetén az oroszok ellen léphetnek majd jégre.

A csoportkör utáni rangsor:
1. Egyesült Államok
2. Svédország
3. Oroszország
4. Finnország
.................
5. Csehország
6. Kanada
7. Szlovákia
8. Svájc
9. Fehéroroszország
10. Norvégia
11. Németország
12. Lettország

A további program:
a negyeddöntőbe jutásért, kedd:
Csehország-Lettország
Kanada-Németország
Szlovákia-Norvégia
Svájc-Fehéroroszország

negyeddöntő, szerda:
Egyesült Államok-Svájc/Fehéroroszország
Svédország-Szlovákia/Norvégia
Oroszország-Kanada/Németország
Finnország-Csehország/Lettország

hirado

2010.02.22. 10:43

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek