> KDNP: a szocialisták úgy tesznek, mintha nem ők kormányoztak volna nyolc évig

A szocialisták úgy tesznek, mintha nem ők kormányoztak volna nyolc évig, és nem ők taszították volna a magyar népet a jelenlegi kilátástalan helyzetbe - reagált Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője a szocialisták szombati kampánynyitó rendezvényére az MTI-nek.
A szóvivő azt mondta, hogy ha Mesterházy Attilában valóban meglenne a bátorság és az erő, hogy szakítson a múlt hibáival, akkor "soha nem vállalta volna a Magyar Szocialista Munkáspárt utódszervezetének, az MSZP-nek a miniszterelnök-jelöltségét".
Mesterházy Attila, a szocialista párt szombati rendezvényén úgy fogalmazott: megvan bennem az a bátorság, erő, ami ahhoz kell, hogy szakítsak a múlt hibáival. A kormányfőjelölt szerint az út, amit ajánl, a jövőről szól, a jövőbe vezet, a haladást választja a visszafordulás helyett. Ez az út fenntartja a gazdaság növekedését, emeli az életszínvonalat, biztonságot nyújt a nyugdíjasoknak, a rászorulóknak és a munkából élő embereknek egyaránt.
hirado
2010.02.20. 21:44