HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > DHL-igazgató segítette a rektort

t: 158

DHL-igazgató segítette a rektort

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának és a DHL Freight ügyvezető igazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezi az ügyészség a befolyással üzérkedés ügyében, mondta Ihász Sándor fővárosi főügyész az MTV Este című műsorában. Szabó János és a DHL-igazgató előzetes letartóztatására is indítványt tesznek, amelyről a bíróság csütörtökön dönt, tette hozzá Ihász Sándor. Egy harmadik gyanúsított is van az ügyben, ő azonban szabadlábon védekezhet.

A nyomozók kedden tartottak házkutatást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, majd kezdeményezték Szabó János, az intézmény rektora, illetve egy másik érintett előzetes letartóztatását. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) több helyen tartott házkutatást, köztük az egyetem rektori helyiségeiben is.

A rektor 2009. októberében emailben vette fel a kapcsolatot a DHL németországi vezetőjével, és utána az egyetemen is találkoztak. "A cég vezetői (...) nem igazán voltak ehhez az eljárási módhoz hozzászokva, és szinte automatikusan a rendőrséghez fordultak" - mondta a főügyész. Az ügy felderítéséhez lehallgattak telefonbeszélgetéseket is.

Alkalmazottakat akartak kirúgatni

Szabó állítólag azzal kereste meg a DHL németországi vezetőjét 2009. októberében, hogy a cég magyarországi alkalmazottai fegyvert és kábítószert szállítanak a cég járműveivel, a rendőrség pedig már nyomoz az ügyben. A rektor azt ígérte a, hogy rendőrségi kapcsolatain keresztül elérheti, hogy a cég neve kimaradjon a botrányból.

A Híradó szerint a rektor cserébe nemcsak a cég telephelyeit őrző cég lecserélését kérte egy általa javasolt kft.-re, ahogy az már korábban kiszivárgott, hanem a DHL biztonsági igazgatójának és három másik alkalmazottnak a leváltását is el akarta érni. Az őrizetbe vett igazgató belső információkkal segíthette Szabót, és ő mondta meg, hogy kiket rúgasson ki a cégtől.

A harmadik gyanúsítottnak, Cs. Istvánnak az MTV szerint a rektor által ajánlott biztonsági céghez van köze.

A DHL elismerte, megkeresték alkalmazottaikat

A DHL magyarországi vezetése közleményt adott ki, amelyben azonban nem szerepel, hogy egyik alkalmazottuk is gyanúsított lenne. A nemzetközi szállítmányozási cég nyilatkozata szerint 2009. nyarán valóban megkeresték alkalmazottaikat a kedden nyilvánosságra került, befolyással való üzérkedés miatt indult ügyben. "A DHL Supply Chain megerősíti azt a tényt, hogy alkalmazottait érintő állításokkal keresték meg a céget bizonyos szolgáltatásokért cserébe 2009 augusztusában, és hogy egy a cégtől független külső személyt a rendőrség ezekkel az állításokkal összefüggésben őrizetbe vett" - áll a vállalat közleményében.

Állításuk szerint ennél többet nem nyilatkoznak, amíg a nyomozás eredménye nem ismert.

Szabó tagadja a zsarolást

Az MR1-Kossuth.hu úgy tudja: megtagadta a vallomástételt a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetem rektora. Zamecsnik Péter, a rektor ügyvédje a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy ügyfele teljesen egyértelműen tagadja, hogy bármiféle feltételt szabott volna vagy bármiféle ajánlattal kecsegtetett volna bárkit. Elmondása szerint a problémára valóban felhívta a figyelmét a cég egyik vezetőjének, azonban, hogy miért tette ezt, a vallomásból fog kiderülni.

Ihász Sándor főügyész azt mondta, hogy adott esetben kivizsgálják majd a rektor által előadott történetszálat is.

A rektor az őrizetbe vételkor ellenállt és megsérült. Könnyebb hámsérülést szenvedett a homlokán, de panasszal nem élt az őrizetbe vétel ellen.

Az NNI jelezte, hogy a hivatali befolyással való üzérkedés bűntette miatt folyamatban lévő eljárás a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, így a nemzetvédelmi egyetem gazdálkodásával, működésével egyáltalán nincs összefüggésben. A Hír Tv kedden azt közölte, hogy egy kétmilliárdos sikkasztási ügyben is megkezdődött a nyomozás a HM védelemgazdasági főosztályánál, annak azonban nincs köze a nemzetvédelmi egyetemen történtekhez.

index

2010.02.18. 12:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A HÍR KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb hirek