
Nagy médiaérdeklődés mellett tartotta meg sajtótájékoztatóját Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje péntek délelőtt a Nemzeti Kávézóban. A kormányfőjelölt elmondta: minden héten egy újabb miniszterjelöltet nevez meg a Jobbik.
Vona Gábor hangsúlyozta: január 16-án letették az asztalra a radikális változás programját, mely mindeddig az egyetlen választási program Magyarországon.
A program mellett fontosnak tartja azt is hogy a választók megismerjék miniszterjelöltjeiket is.
"Nem azért dolgozunk hóban, fagyban, sárban, hogy második, harmadik helyre pályázzunk a választáson, hanem győzelemre törekszünk, és áprilisban komoly meglepetést fogunk okozni" - mondta a pártelnök.
Hangsúlyozta, hogy nem szabad leírni a Jobbikot, s nem szabad hinni a közvélemény-kutatásoknak, mert nem kizárt, hogy azok politikai megrendelésre alakítják eredményeiket. Emlékeztetett a június 7-ei 15%-os ereményre, akkor is 3-4%-ot jósoltak a nemzeti pártnak.
"Nyílt lapokkal játszunk. Januárban bemutattuk programunkat, megneveztük államfő-és kormányfőjelöltünket is. Ellentétben a másik két nagy párttal, mi nem árulunk zsákbamacskát: megnevezzük miniszterjelöltjeinket, hogy tudják a választók, kire is szavaznak. Éppen ezért , mostantól minden héten megnevezzük egy-egy jelöltünket" - mondta Vona Gábor, majd hozzátette: "szeretnénk, ha újra kettős vezetés lenne a minisztériumokban, vagyis a miniszternek lenne egy helyettese, őket követi a hivatalt vezető államtitkár és a szakállamtitkárok.
A minisztériumok fölállításánál az arany középutat célozták meg.
A Jobbik leendő minisztériumai a következők:
- Miniszterelnöki hivatalt vezető
- Igazságügyi és önkormányzati
- Külügyi és külgazdasági
- Pénzügyi (A Nemzeti Vagyonkezelő leválasztásával)
- Gazdasági és informatikai
- Mezőgazdasági és vidékfejlesztési
- Egészségügyi
- Környezetvédelmi és vízügyi
- Szociális és családügyi
- Oktatási-kulturális-ifjúsági és sportminisztérium
Ezenkívül két tárca nélküli minisztériumot is tervezünk:
- Nemzetpolitikai
- Egyházügyi
Vona Gábor ezután bemutatta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterjelöltet, Pősze Lajost, aki személyes tanácsadója és a Jobbik szakpolitikai igazgatója.
Pősze Lajos elmondta: nagy megtiszteltetés számára ez a megbízás, hisz olyan helyzetben van az ország, ahol nem hibázhat a vezetőség. Hozzátette: erős kormányzatot és erős államot szeretnének építeni, ehhez elengedhetetlen egy erős miniszterelnöki hivatal léte.
Leendő munkájáról elmondta: gördülékeny munkát szeretnének, a párt programja szerint, valamint közvetlen és élő kapcsolatrendszert a kormányzat és a választók között.
Barikád.hu
2010.02.12. 13:07