
Az MDF budapesti választmányának 13 tagja csütörtökön este igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltán elnököt és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választják - közölte Szegner László az MTI-vel. Lévai Zoltán az MTI-nek azt mondta: a választmány ülését csak ő hívhatja össze, a tagoknak ehhez nincs joguk.
Szegner László közleményében azt írta: a huszonhat tagú budapesti választmány tizennégy tagja volt jelen a csütörtöki ülésen, ahol tizenhárman szavazták meg Lévai Zoltán visszahívását. A közleményben szerepel az is: az MDF budapesti választmánya január 25-én terjesztett elő Lévai Zoltán budapesti választmányi elnökkel és az elnökség tagjaival szemben bizalmatlansági indítványt.
A bizalmatlansági indítvány oka, hogy a 2010. évi országgyűlési választások kapcsán Lévai Zoltán elnöki minőségében nem megfelelően képviselte a budapesti MDF szervezetek érdekeit, a fővárosi lista jelöltjeit nem ismertette, a választmány azt soha nem szavazhatta meg, a jelölő szervezetek többségének jogát elvonta, kötelező egyeztetések nem voltak.
A képviselők a közleményben úgy fogalmaznak: "a szabálytalanságok sorozatát elkövető elnöki eljárás ellen tiltakozásul", a választmány 26 tagjából 14 fő jelent meg az ülésen, így a jelenlevők megfelelő számú szavazatával a bizalmat az elnöktől, alelnöktől és elnökség tagjaitól megvonták. Az új elnök Szegner László Óbuda alpolgármestere lett, alelnökök: Csatlós Csaba és Fodor Vince, elnökelnökségi tagok pedig Fosztó Csaba, valamint Szilassy Gábor Cézár.
Lévai Zoltán az MTI-nek minderre úgy reagált: az MDF alapszabálya alapján egyértelmű, hogy kizárólag személyek ellen indítható bizalmatlansági indítvány; az elnökséget, mint testületet érintő kezdeményezés értelmezhetetlen, érvénytelen. Lévai Zoltán azt mondta: a budapesti választmány tagjainak nincs joguk ahhoz, hogy ülést hívjanak össze, azt a választmány elnöke teheti meg, vagy pedig akadályoztatása esetén a területi iroda. Mint hozzátette, ő február 24-ére hívta össze a budapesti választmány ülését.
Lévai Zoltán közölte: az ülésen olyan is részt vett, akiknek már régóta fel van függesztve a párttagsága és a kerületi szervezete is, tehát nincs szavazati joga.
hirado
2010.02.12. 08:40