
Módosító indítványt nyújt be az MSZP oktatási munkacsoportja a költségvetési törvényhez, amelynek értelmében a következő tanévtől is folytatódna a két tanítási nyelvű oktatási programok finanszírozása - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője a Népszabadságnak.
Mint ismert: a Bajnai-kormány törvénytervezete 2010 szeptemberétől nem tartalmaz forrást az ilyen képzésekhez. Tatai-Tóth András elmondta: kezdeményezték ennek felülvizsgálatát a frakciónál, és módosító indítványukban javasolni fogják, hogy a kiegészítő támogatás összege a következő tanévtől a jelenlegi, 64 ezer forint maradjon.
A szocialista politikus azt mondta: elképzelésüket a frakció és a kormány is támogatja.
hirado
2010.02.10. 11:13