
A Fidesz elnökségének álláspontja szerint a munkahelyek megvédésének nemzeti ügynek kell lennie.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke elmondta: amíg a munkanélküliek száma olyan mértékben nő Magyarországon, mint most, addig nem lehet arról beszélni, hogy az ország túl lenne a válságon.
A Fidesz szerint a következő kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, és lehetőség szerint biztosítsa a foglalkoztatottság növekedését, valamint a munkanélküliség csökkenését. Ehhez több munkahelyre, a munkanélküliség megállításához pedig új kormányra, nemzeti ügyek kormányára van szükség - mondta a politikus.
hirado
2010.02.09. 14:23