
Az MSZP szerint Bokros Lajos programjában nincs sok köszönet, alig elviselhető terhet róna a magyar családokra, diákokra és a nyugdíjasokra egyaránt.
Budai Bernadett ezzel reagált arra, hogy Bokros Lajos az MDF miniszterelnök-jelöltje programadó és évértékelő beszédében vasárnap azt mondta: az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak megvalósítása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért. Az MSZP szóvivője úgy fogalmazott: az MDF programja szociálisan kirekesztő, és aligha lehet a többség közös nevezője. Véleménye szerint fontos tanulsággal gazdagodhattak a választók az elmúlt napokban, miszerint a Fidesznek nincs programja, de van támogatottsága, az MDF-nek pedig van ugyan programja, de nincs hozzá támogatottsága. Ezért mostanra még világosabban látszik, hogy Orbán Viktor "túlhatalmát" csak az MSZP tudja megakadályozni - jelentette ki Budai Bernadett.
A mostani hétvégén kiderült, hogy aki az MSZP-re szavaz, a Gyurcsány-csomagra szavaz; aki az MDF-re, az a Bokros-csomagra szavaz, aki pedig a Fideszre adja voksát, az a nemzeti ügyek kormányára szavaz - reagált a Bokros Lajos által mondottakra Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
Az SZDSZ egyetért Bokros Lajos politikai és gazdaságpolitikai elképzeléseivel, ezért is döntött korábban úgy a párt országos tanácsa, hogy támogatja azokat - mondta Retkes Attila az MTI-nek.
A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke kijelentette, hogy a beszédben elhangzott adópolitikai elképzelések, az erős társadalomról, erős vállalkozásokról és erős jegybankról szóló felvetések egybecsengenek a liberálisok terveivel. Hozzátette: a szabad demokraták szakpolitikái Bokros Lajos programját jól kiegészítik. Retkes Attila azt is elmondta: hétfőtől, az ajánlószelvény-gyűjtés kezdetétől Budapesten és kilenc megyében az SZDSZ jelöltjeivel és infrastrukturális bázisával fogja támogatni a Bokros Lajos programja által fémjelzett demokratikus közepet. A szabad demokraták elnöke kitért arra, hogy egy hetekkel ezelőtt lekötött program miatt személyesen nem tudott jelen lenni a programalkotó és évértékelő beszéd helyszínén, de hangsúlyozta, hogy egyetért az ott elhangzottakkal.
hirado
2010.02.07. 19:41