> Az MSZP szakmai vitákat szeretne, a számonkérést az igazságszolgáltatásra bízná

Arra kérdésre, hogy csak a Fidesszel vitáznának-e, vagy a többi párttal is, a miniszterelnök-jelölt úgy válaszolt: nekik elsősorban a Fidesz az ellenfelük, és más pártok már nyilvánosságra hozták a programjukat.
A szocialista politikus a kormányfő-jelölti vitával kapcsolatban kiemelte: ennek hagyományai vannak Magyarországon, az elmúlt 12 évben teljesen természetes volt, hogy megtartják. Ennek a fontosságát egyedül a Fidesz kérdőjelezi meg - jegyezte meg, hozzátéve: ő úgy készül, hogy lesz ilyen vita, és várja ennek az időpontját.
Ismertette: a kampányban és a programban három feladata van a pártnak. Elsőként be kell számolni az eredményekről, mert a Fidesz nagyon tudatosan azt próbálja "hazudni", hogy az elmúlt nyolc évben semmi nem történt, és az ország romokban hever.
Hozzátette: az is feladatuk, hogy felhívják a figyelmet Fidesz szemfényvesztéseire, hazugságaira.
A feladatok közé sorolta, hogy beszéljenek a jövőről, hogy pontosan lehessen látni, az MSZP milyen programot, világképet kínál. Szavai szerint új baloldali politikát hirdetnek, és az MSZP az egyetlen olyan erő, amely képes megvédeni a demokráciát, a szabadságot és a jogállamot. - Ehhez keresünk szövetségeseket a választók között - hangoztatta.
Mesterházy Attila arról is beszélt, hogy szerinte nem a politika, hanem az igazságszolgáltatás dolga a számonkérés.
A szocialista kormányfőjelölt szombaton arra reagált, hogy Orbán Viktor évértékelőjében pénteken azt mondta: a jövő és nem a bosszú kormányzásának kell következnie a választások után, de nem lehet szemet hunyni afelett, ami történt az elmúlt években. A felelősségre vonással nem a múltnak, hanem a jövőnek tartozunk: hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer mindaz, ami az elmúlt években történt - fogalmazott a Fidesz elnöke.
Mesterházy Attila úgy fogalmazott: 1998 és 2002 között már megtapasztalták, milyen, amikor egy kormány bosszúálló, mert aki nem abban hitt, amiben a Fidesz, azt megbüntette a kormányzat.
"Az MSZP-kormányoktól soha nem kellett félni és nem örülök annak, ha a Fidesz megint azt harangozza be előre, hogy tőlük bármilyen formában félnie kell bárkinek Magyarországon" - jelentette ki.
hirado
2010.02.06. 21:43