
Rosszul taktikáztak a munkaadók és a munkavállalók, amikor a melegétel-utalványt favorizálták a bértárgyalásokon. Január végén ugyanis az APEH állásfoglalást adott ki, amely szerint kizárólag éttermi, munkahelyi vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatásra válthatók be a jegyek – írja a Népszabadság.
Az adóhatóság szigorúan bünteti azokat az élelmiszerboltokat, amelyek nem felelnek meg a feltételeknek, s cukor, konzerv, kávé vagy ital vásárlásakor elfogadják az utalványokat.
A munkavállalók többsége nem engedheti meg magának, hogy étterembe járjon, ezért az ő számukra lett a legnagyobb kitolás melegétkezési jegy.
Az APEH január 21-i tájékoztatója világossá tette, hogy jelentősen szűkült az úgynevezett melegétel-utalványok elfogadó helye. Az utóbbi években ugyanis – miután gyakorlatilag megszűntek a munkahelyi étkezők, leálltak a konyhák – általánossá vált, hogy a korábban adómentesen juttatott utalványokat élelmiszerboltokban készpénz-helyettesítő fizetőeszközként is elfogadták. A kereskedők tapasztalatai szerint főleg tartós élelmiszert vásároltak az emberek az utalványokkal. Na, ennek vet véget az APEH: a hatóság ezentúl szigorúan bünteti, és bírsággal sújtja a rendelkezést megszegőket.
Feszült helyzet alakult ki több ágazatban is az APEH tájékoztatása nyomán, ezért levélben kérnek segítséget Kiss Péter társadalompolitikai minisztertől, s az Országos Érdekegyeztető Tanács mai ülésén azt javasolják: az Országgyűlés még ebben a ciklusban módosítsa a költségvetési törvényt – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
Felméréseik szerint csaknem másfél millió munkavállalótól vonták meg az idén az étkezési támogatást az adótörvény miatt, azoknál a vállalkozásoknál pedig, ahol valamilyen szinten megtartották, a béremelésnél ezt figyelembe is veszik.
A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy a kereskedelmi dolgozókat különösen sújtja a szigorítás, hiszen miközben saját étkezési jegyüket sem tudják jól hasznosítani, az üzletek forgalma több mint százmilliárd forinttal csökken amiatt, hogy megszűnt a befogadóhely-szerepük. Az utalványprobléma súlyát mutatja, hogy ma másfél millióan havi bruttó 150 ezer forint alatt keresnek, s ha a cégek felfüggesztik a melegétel-kártya biztosítását amiatt, hogy szinte nem lehet beváltani, rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek.
Idézet az APEH-állásfoglalásból:
„A minősítés nem az étel hőfokához kötődik, hanem ahhoz, hogy a juttatás révén valóban kizárólag étkezőhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek, vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás történjen akkor is, ha a fogyasztást a magánszemély a számára juttatott, utalvány-(kártya-)forgalmazók által rendszeresített étkezési utalványok beváltásával, vagy kizárólag ilyen fogyasztásra felhasználható készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel egyenlítik ki. Olyan utalványt lehet tehát legfeljebb havi 18 ezer forint értékben kedvezményes adózással juttatni, amely kizárólag az előbbi szolgáltatásokra váltható (cserélhető) be. Ennek megfelelően az utalványok elfogadója lehet:
– a helyben történő kiszolgálással fogyasztást nyújtó vendéglő, étterem, kifőzde, munkahelyi étkezde,
– az ételkiszállítást szolgáltató vállalkozás,
– az olyan büfé, látványpékség, grillsütőde, pizzasütőde, helyben sütött, főzött húst, hústerméket kiszolgáló stb. kereskedelmi üzlet, vagy annak részlege, amely a meleg, illetve jellemzően melegen fogyasztható ételek szolgáltatásán kívül más terméket nem forgalmaz, más szolgáltatást nem nyújt, vagy olyan kereskedelmi üzlet, amely megszervezi és ellenőrizhető módon működteti az utalványok (kártyák) előbbi szolgáltatásokra történő – más termékek forgalmazásától elkülönített –beváltását.”
hirado
2010.02.05. 09:51