
Csaknem minden állami egyetem beadta pályázatát a kutatóegyetemi címre, amelyet csak 6-8 intézmény kaphat majd meg - írja a Népszabadság.
A napilap úgy tudja, hogy az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázott. Vagyis a kaposvári, a győri és az óbudai, illetve a speciális képzéseket nyújtó művészeti és nemzetvédelmi egyetemek kivételével minden állami intézmény szeretné elnyerni a kitüntetést.
A cél, hogy - német mintára - olyan elitegyetemek jöjjenek létre, amelyek kiemelkednek a tömegképzésből, és kutatási eredményeiket az oktatásba is képesek közvetíteni. Az elvárások között a kiemelkedő kutatási teljesítmény, a jelentős nemzetközi kapcsolatok mellett az erős tehetséggondozás is szerepel.
A Népszabadság szerint várhatóan március közepén hirdetik ki, kik nyerték el a három évig viselhető kutatóegyetemi címet. A cím elnyerésével nem jár támogatás, ám a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán szinte azonos feltételekkel juthatnak három évre 27 milliárd forinthoz az intézmények.
hirado
2010.02.03. 10:00