
Az MSZP szerint a Fidesz "amortizáló-károkozó" stratégiájának része Németh Szilárd fővárosi és országgyűlési képviselő kijelentése, miszerint Hagyó Miklós nem a fővárosiak, hanem az MSZP érdekeit képviselte, és a volt főpolgármester nem egyedül felelős a BKV ügyeiért.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője kedden arra reagált, hogy Németh Szilárd keddi sajtótájékoztatóján közölte, Hagyó Miklós ügyeibe még maga Demszky Gábor főpolgármester sem tudott, vagy nem akart beleszólni. A fővárosban Hagyó Miklós, Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes, Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke és Steiner Pál fővárosi szocialista frakcióvezető hozta meg a döntéseket - fejtette ki.
Budai Bernadett közleményében kiemeli: Semjén Zsolt, a KDNP elnöke egy január eleji nyilatkozatában azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP az elmúlt években mindent a károkozás, az amortizáció céljának rendelt alá azzal az alapvetéssel, hogy "minél rosszabb az országnak, annál jobb a Fidesznek".
Németh Szilárd kijelentéseivel is ezt a stratégiát követi, vagyis igyekszik mindenből negatív hírt gyártani és ahhoz - még, ha erőltetett is - hozzákapcsolni az MSZP-t - fűzte hozzá.
A szocialista párt szóvivője szerint a Fidesz elterelő "hadművelete" sem feledteti a választókkal, hogy az elmúlt időszakban a Fidesz-program "három igen kínos részlete" szivárgott ki.
Budai Bernadett szerint ide tartozik, hogy Kövér László elszólása alapján "Orbán Viktor teljhatalomra tör, a kétharmad megszerzésének rendel alá mindent", valamint hogy "Varga Mihály újra elismerte, hogy a Fidesz a svéd modellt vezeti be kormányra kerülése esetén", illetve az, hogy "szegény Mádi László" kikotyogta, hogy a Fidesz az ingatlanadó bevezetésén dolgozik.
Az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn azzal a kéréssel fordult Hagyó Miklóshoz, hogy lépjen vissza az egyéni képviselőjelöltségtől, a budapesti listás helyéről, és mondjon le a fővárosi közgyűlési mandátumáról is.
Hagyó Miklós hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy döntésénél figyelembe veszi a fővárosi elnökség véleményét, és kedden délután még egyeztet a XII. kerületi szocialistákkal is.
Az atv.hu szombaton - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja - írta a portál.
hirado
2010.02.03. 00:38