HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Fidesz: Hagyó bukása nem más, mint az MSZP bukása

t: 146

Fidesz: Hagyó bukása nem más, mint az MSZP bukása

A Fidesz szerint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesként nem a fővárosiak, hanem az MSZP érdekeit képviselte.

Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a nyilatkozatok szerint Hagyó Miklós ügyeibe még maga Demszky Gábor főpolgármester sem tudott, vagy nem akart beleszólni.

Az ellenzéki politikus szerint a fővárosban Hagyó Miklós, Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes, Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke és Steiner Pál fővárosi szocialista frakcióvezető hozta meg a döntéseket, mint mondta, "négy ember kezében volt az MSZP, és ennek a négy embernek az utasításait kellett végrehajtani". Mint fogalmazott, Hagyó Miklós nem egyedül felelős a BKV ügyeiért.

Németh Szilárd szerint az MSZP továbbra is a volt főpolgármester-helyettes mögött áll, hiszen a párt fővárosi elnöksége nem szólította fel, hogy hagyja el a pártot.

A mentelmi jog még legalább májusig érinthetetlenné teszi Hagyó Miklóst - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e, hogy a volt főpolgármester-helyettes lemondjon mentelmi jogáról, a fideszes politikus határozott nemmel felelt.

Ha a kormány több tízmilliárd forintot utal évente a BKV-nak, akkor Németh Szilárd szerint lehetetlen az, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, vagy Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök ne tudna arról, mi zajlik a közlekedési vállalatnál.

Hagyó Miklós most bejelentett bukása már nem más, mint magának az MSZP-nek a bukása - jelentette ki.

Közölte, a Fidesz felszólítja az MSZP-t: vegyék le a különböző szocialista választási listákról azokat az embereket, akiknél már nem csak a politikai vagy az erkölcsi felelősség, hanem már a büntetőjogi felelősség kérdése is felmerül. Többek között Gyurcsány Ferenc és Veres János volt pénzügyminiszter nevét említette.

Az atv.hu szombaton - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra. Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja - írta a portál.

Az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn azzal a kéréssel fordult Hagyó Miklóshoz, hogy lépjen vissza az egyéni képviselőjelöltségtől, a budapesti listás helyéről, és mondjon le a fővárosi közgyűlési mandátumáról is.

Hagyó Miklós hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy döntésénél figyelembe veszi a fővárosi elnökség véleményét, és kedden délután még egyeztet a XII. kerületi szocialistákkal is. Papp Sándor, a párt XII. kerületi MSZP ügyvezető alelnöke a szocialista párt prominenseivel szemben szolidaritást kért a Hegyvidék képviselőjelöltjének.

hirado

2010.02.03. 00:34

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek