
Minden országgyűlési képviselő határidőre leadta 2009-es vagyonnyilatkozatát - közölte Géczi József Alajos (MSZP), a parlament mentelmi bizottságának az elnöke hétfő este az MTI-vel. Tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy 381 országgyűlési képviselő adta le saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. Emlékeztetett arra: Kuzma László (KDNP) és Paizs József (MSZP) elhunytak, Lengyel Zoltán lemondott mandátumáról, Horn Gyula (MSZP) nem ad le vagyonnyilatkozatot, Baranya 3. számú választókerületében pedig nincs megválasztott országgyűlési képviselő.
A képviselőkön kívül a következő közhatalmat gyakorló, illetve közjogi tisztséget betöltő tisztségviselők adták le a vonatkozó törvények szerint saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát: a legfőbb ügyész és helyettesei, a Költségvetési Tanács tagjai, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei és a Monetáris Tanács többi tagja valamint a felügyelőbizottság elnöke és tagjai, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese és a Versenytanács tagjai, a Közbeszerzési Tanács elnöke, alelnöke és tagjai, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke és tagjai, az ORTT tagjai.
A képviselők és tisztségviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük határidőben történt teljesítésével képviselői, illetve tisztségükből eredő jogaikat gyakorolhatják - közölte a szocialista politikus.
A képviselők és a tisztségviselők saját vagyonnyilatkozatai nyilvánosak, február 2-tól megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján-, a képviselő neve, illetve a tisztségviselő neve alatt.
hirado
2010.02.02. 08:52