
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csaknem 5 ezer kórházi ágy újraosztását vagy felszámolását javasolta a regionális egészségügyi tanácsoknak, de a végső döntésről még nem sokat lehet tudni - írja a Népszava.
A lap szerint az egészségbiztosító a csaknem 45 ezer kórházi ágyból valamivel több mint négyezret minősített kihasználatlannak, a szolgáltatók többletigényéből ezzel párhuzamosan viszont 833-at talált indokoltnak.
A végső döntést a regionális egészségügyi tanácsok véleménye alapján az ÁNTSZ mondja ki.
Csiba Gábor, az Észak-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke szerint a térség kórházai határozatot kaptak az átcsoportosításról, a Közép-magyarországi Regionális Tanács volt elnöke viszont csak a tervekről értesült, hivatalos döntésről nem.
A Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács volt elnöke, Stubnya Gusztáv a lapnak elmondta: tavaly novemberben ugyan értesült arról, hogy az OEP a 13 ezer férőhelyből több mint ezer ágyat szüntetne meg, a végső döntésről azonban már nem kapott hivatalos határozatot. Az elnök szerint ennek magyarázata csak az lehet, hogy a kormány a választások előtt egyszerűen nem mert hozzányúlni fővárosi és Pest megyei kórházakhoz.
hirado
2010.01.29. 10:28