
Hamarosan hivatalos formában is együttműködést köthet az MSZP és a Schmuck Andor vezette Tisztelet Társasága (TT) - tudta meg a Népszabadság.
A lap szerint már formálódik egy hivatalos, programalapú választási együttműködés a Tisztelet Társaságával. Schmuck Andor TT-elnök, (volt szocialista politikus és Mesterházy Attila néhány hete már hivatalosan is egyeztetett egymással a nyugdíjasok helyzetéről. Schmuck akkor megbeszélést folytatott a Centrum Párt és az MCF Roma Összefogás Pártja elnökével, valamint az MDF elnökhelyettesével, az SZDSZ és az MSZDP vezetőivel is a lehetséges együttműködésről. A Fidesz nem ért rá találkozni.
A szocialisták a TT több javaslatát is támogatták, sőt, beemelték azokat saját programjukba. Az újság úgy tudja, hogy a nemrég bejelentett kegyeleti járadék, illetve az, hogy az Btk.-ban keményebb szankciók legyenek az időseket ért támadások, atrocitások elkövetői ellen, elsősorban a TT-oldaláról merült fel, de további elképzelések is fogadtatásra találtak a kormánypárti oldalon: így például az, hogy támogassák az idősek internetes képzését.
A Tisztelet Társasága ezért várhatóan hivatalosan is az MSZP programjának támogatása mellett foglalhat majd állást, de helyi nyugdíjas-rendezvényeikre is a körzetben induló szocialista jelölteket fogják meghívni és támogatni.
Ez utóbbi pedig a TT erejét ismerve, nem kevés, hiszen a szervezet 142 ezer regisztrált tagot és 820 nyugdíjasklubot tudhat maga mögött - írja a lap.
A választások második fordulójában minden olyan körzetben meg kell próbálni az együttműködést, ahol ennek értelme van - válaszolta Debreczeni József MDF-es képviselőjelölt a Demokratikus Hálózat szerdai vitaestjén arra a kérdésre, hogy a fórum kész-e visszalépni az MSZP javára.
A hírt közlő Magyar Nemzet szerint az MDF egyre nehezebb helyzetben van: a fővárosi elnök, Lévai Zoltán elleni belső támadás könnyen eljuthat odáig, hogy lefejezik a budapesti vezetést, ez pedig az SZDSZ-szel kötendő választási megállapodást meghiúsíthatja. A Somogyért Egyesület is visszatáncolt a formálódó együttműködéstől: mint Gyenesei István, a szervezet vezetője közölte, éppen az SZDSZ-es keringő miatt tartja "partiképtelennek" a demokrata fórumot.
Eközben a figyelonet.hu arról adott hírt, hogy az elmúlt hetekben az MDF három sajtósa is beadta a felmondását. Pusztai Erzsébet, a párt igazgatója az mno.hu-nak elmondta: nem nézeteltérés történt a párt vezetése és a sajtóosztály között, munkatársaik nem ezért távoznak tisztségükből.
hirado
2010.01.29. 10:24