> Az IQ nyilvános vitát kezdeményez az oktatás és a nyugdíjrendszer reformjáról

Az Ifjúsági Konzervatív Unió (IQ) nyilvános vitát kezdeményez a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteivel az oktatás és a nyugdíjrendszer reformjáról - mondta Horváth István az MDF elnökségi tagja csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: az IQ, az MDF ifjúsági szervezete kiáll az egész napos iskola, a tandíj bevezetése, valamint a 77 akkreditált felsőoktatási intézmény számának csökkentése és a szakmunkásképzés megerősítése mellett. Mint kiemelte, a fiatalok jövője érdekében hosszú távú stratégiára van szükség.
„Több sebből vérzik a magyar oktatásügy”
Az MDF-es politikus szerint a magyar oktatásügy több sebből vérzik, ugyanis az egyetemek ma inkább silány diplomagyárak. Hozzátette: az MDF szerint nincs szükség 77 akkreditált felsőoktatási intézményre, azonban szükség van a tandíj bevezetésére, mely alól csak a leginkább rászorulók mentesülnének.
Hangsúlyozta azt is: meg kell erősíteni a szakmunkásképzést, az alapfokú képzés esetében pedig be kell vezetni az egész napos iskolát.
A nyugdíjrendszer reformjáról azt mondta, a fiataloknak is meg kell vitatniuk a nyugdíjrendszer kérdéseit, mert az ő jövőjükről van szó.
Az MDF háttéranyagában szerepel: az MDF és az IQ kiáll a svéd modell bevezetése mellett, mely a párt szerint megteremti a társadalmi szolidaritást.
Kovács Tamás, az IQ elnökségi tagja az MTI-nek úgy fogalmazott: a fiatalságnak higgadt, észérvekre épülő vitát kell folytatnia mind az oktatás, mind pedig a nyugdíj kérdésében.
hirado
2010.01.29. 00:10