
A Snickers Team a tízedik nap után az előkelő 3. helyen áll a 2010-es Budapest-Bamako túra „verseny” kategóriájában. A fiúk – Lehotzky Norbert és Lukács Tóth Kálmán – elérték az Atlanti-óceán partját, ahol az új útvonal szerint északi irányba fordultak.
Vasárnap teljesítették a túra eddigi legnehezebb szakaszát a Snickers Team indulói. Mivel szintidőn belül abszolválták az embert és gépet alaposan próbára tevő útvonalat, 20 bónuszponttal is gazdagabbak lettek. A nap – mely kizárólag Dakaros útvonalból állt, kősivataggal és dűnékkel tarkítva – nehézségére jellemző volt, hogy sok csapat került ma komoly bajba, sőt a technikai mentésért felelős csapatnak is akadtak gondjai.
Hétfőn is sikerült az előírt szintidőn belül elérniük a célállomást, méghozzá úgy, hogy menet közben minden előírt feladatot teljesítettek. A napi etap jelentős része szó szerint az óceánparton haladt – a bal oldali kerekekkel a vízben.
hirado
2010.01.27. 10:42