
A Legfőbb Ügyészségen felvetődött annak lehetősége, hogy az Állami Számvevőszéknek az állami támogatásban nem részesülő pártok gazdálkodásáról készült jelentése a bűncselekmény gyanúját is felvetheti - írja a Népszabadság.
A lap szerint a pártok gazdálkodását igazából senki nem látja át. Az ÁSZ legutóbb az állami támogatásban nem részesülő pártokat marasztalta el, ám a tavalyi jelentésben szereplő szervezetek közül csak a Jobbik került célkeresztbe, holott a számvevők csaknem száz párt pénzügyeit vizsgálták volna, ám közülük vagy 40-et meg sem találtak, 6 megszűnt, nem egészen 20 pedig azt állította, hogy nem kapott és nem költött egyetlen fillért sem. E körből 35 párt tette közzé éves beszámolóját - a Jobbik nem tartozott közéjük -, ám az ÁSZ szerint azok 80 százalékának nincs sok köze a valósághoz.
Az érintett szervezetek székhelye szerinti ügyészségek december vége óta vizsgálják, hogy a pénzügyi beszámoló közzétételének elmulasztása illetve a jelentésben nevesített több más mulasztás járhat-e büntetőjogi következményekkel. A lap szerint nem lenne szerencsés, ha ezeket a jelenségeket kriminalizálnák; az ügyészségnek célszerűbb lett volna azonnal a bírósághoz fordulnia, kérve, állítsák helyre a pártok működésének törvényességét.
hirado
2010.01.26. 12:32