HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Ötszáz szakértő dolgozott a Jobbik pártprogramján

t: 226

Ötszáz szakértő dolgozott a Jobbik pártprogramján

Komoly szemléletváltást ígér a Jobbik programja, amelyen ötszáz szakértő dolgozott tízezer munkaórán át - mondta Sneider Tamás alelnök a párt paksi rendezvényén hétfőn.

Elmondta: azért vontak be ennyi szakértőt, hogy a program minden területre kiterjedjen és mindenki magáénak érezhesse. Sneider Tamás leszögezte, hogy a program komoly szemléletváltást jelent a mostani, a társadalomtól eltávolodott politikai elitéhez képest.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom le akar számolni a korrupcióval, a politikai bűnözéssel. A másik fontos kérdés, a "cigánybűnözés felszámolása". A program ezért külön fejezetben foglalkozik a cigányság felzárkóztatásával, amit nem a „szélsőliberális értelmiség” által erőltetett integráció útján szeretne elérni - mondta.

A cél elérésének fontos eszköze az oktatás, mert a tudatlanság gátja a megfelelő családtervezésnek - közölte az alelnök. Kitért arra is, hogy véleménye szerint a nyugdíjjal kapcsolatban mindkét nagy párt ködösít.

A Jobbik csökkenteni kívánja a kétszázezer forint feletti "diktatúranyugdíjakat". A párt szerint fel kell tőkésíteni a nyugdíjrendszert, a kötelező magánnyugdíjpénztárakat pedig meg kell szüntetni - mondta Sneider Tamás.

hirado

2010.01.25. 23:08

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek