
Átalakulhat az MSZP fővárosi választási listája - írja a Népszabadság.
A lap úgy tudja: formálódik az a megállapodás, amely szerint a listán most harmadik helyen szereplő Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest néhány pozícióval hátrébb, a hatodik-hetedik helyre sorolnák.
Jelenleg a budapesti régiós listát Lendvai Ildikó pártelnök vezeti, utána Burány Sándor fővárosi pártelnök, Hagyó Miklós, majd Horváth Csaba, Molnár Zsolt kampányfőnök és Steiner Pál fővárosi frakcióvezető következnek.
Az újság szerint mindez nem jelenti azt, hogy a volt főpolgármester-helyettesre nem számítanak: ő továbbra is a XII. kerület egyéni indulója, Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök ellenfele és a fővárosi lista egyik befutó helyének birtokosa marad.
hirado
2010.01.25. 12:32