HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Gyeneseivel is megállapodott az MDF

t: 154

Gyeneseivel is megállapodott az MDF

Bár Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségének tagja péntek reggeli nyilatkozatában még a tárgyalás tényét is tagadta, az Index információi szerint péntek este a párt somogyi választmánya jóváhagyta a választási együttműködést a Somogyért Egyesülettel. A megállapodás szerint a megye hat választókerületéből háromban a Somogyért jelöltjei indulnak majd, köztük Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány korábbi önkormányzati minisztere, aki a jelenlegi körzetében indulhat újra indul újra.

A 2006-os választásokon az MDF hallgatólagosan támogatta Gyeneseit, nem állított jelöltet ellene körzetében, a somogyi 6-osban. Ezért is merülhetett fel tavaly áprilisban, hogy az MDF megszűnés határára került parlamenti frakcióját Gyenesei menthetné meg [1] belépésével. Akkori érdeklődésünkre Gyenesei elvetette a felvetést, hiszen akkor annak a Gyurcsány-kormánynak volt az önkormányzati minisztere, amely megbuktatására Dávid Ibolya, az MDF elnöke konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezett [2]. Mint mondta "az álmoskönyvek szerint ez nem jó előjel".


Elhajtották, majd visszarimánkodták
Értesüléseink szerint az MDF már korábban is tárgyalt a Somogyért Egyesülettel a választási együttmáködésről, ám amikor az SZDSZ is felbukkant lehetséges szövetségesként [3], ejtették Gyeneseiéket. Az SZDSZ és az MDF egyeztetéseit ismerő forrásaink szerint az MDF Somogyban határozottan számított a szabad demokraták segítségére, ám a liberálisok emberi erőforrásai sem bizonyultak elégségesnek az MDF hiányosságainak pótlására.

Az MDF somogyi pozíciói az UD-, illetve megfigyelési ügy folyományaként rendültek meg. A párt megyei elnöke, Balla György Almássy Kornél támogatója volt az MDF 2008-as elnökválasztásán, és nevéhez köthető a megfigyelési ügy egyik legkalandosabb szála [4] is. Ő volt az, akit állítása szerint az NBH rabolt el egy napra [5] - az ügyben hosszadalmas rendőrségi vizsgálatot is folytattak. A nyomozás megállapításai szerint valójában egy magát kémnek kiadó, de civil ember csak "vendégül látta [6]" Ballát, mert a rádióban azt hallotta, hogy "Almássy Kornél körének tagjait atrocitás fenyegeti".

Csak egy maradt
Ballát végül leváltották, de ezzel a megyei szervezet is széthullott. Így például megyei elnököt is csak péntek este, a Somogyérttal kötött megállapodással egy időben választották meg. Az új elnök, Mészáros Ákos egyben az egyetlen valódi fórumos egyéni jelölt lesz a tavaszi választásokon, az 1-es választókörzetben, Lamperth Mónika kaposvári kerületében indul majd.

Egy jelöltet az SZDSZ delegálhat, egy körzetben egy pártonkívülit indítanak, a Somogyért pedig Gyeneseié mellett még két körzetben állíthat jelöltet. Az egyik körzet Herényi Károly volt balatonboglári választókerülete, ahol a párt elnökhelyettese a 2006-os választások első fordulójában még a párt támogatottságánál jóval több, 10,42 százaléknyi szavazatot kapott, ám azóta ott is összeomlott a párt támogatottsága.

A jelenlegi tervek szerint Herényi a főváros VII. kerületében indulhat.

index

2010.01.24. 11:44

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek