HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kegyeleti támogatást ígér a nyugdíjasoknak az MSZP

t: 153

Kegyeleti támogatást ígér a nyugdíjasoknak az MSZP

Több konkrét intézkedést ígér a nyugdíjasokat érintően ismételt kormányra kerülésre esetére az MSZP.

Az MSZP, ha kormányra kerül, azonnal intézkedne a nyugdíjkorrekciós program kiegészítéséről és folytatásáról, a nyugdíjprémium rendszerének folytatásáról és a méltányossági nyugdíjkassza évenkénti megduplázásáról - mondta Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje.

Ezek mellett a szocialisták "idősbarát intézkedéseket" is hoznának - számolt be a kormányfőjelölt. Ide tartozna egyebek mellett, hogy az MSZP egyszeri, 75 ezer forintos kegyeleti támogatást adna az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezőknek házastársuk temetési költségeihez. Emellett a párt úgy módosítaná a Büntető törvénykönyvet, hogy súlyosbító körülménynek számítson az időskorúak ellen elkövetett bűncselekmény.

Ezen vállalások között szerepel az időskori aktivitás segítése is, amelynek keretében a szocialisták 2011-ben 90 ezer nyugdíjasnak adnának üdülési csekket, és megőriznék a 65 év feletti ingyenes utazási lehetőséget is - sorolta Mesterházy Attila. Elmondta még, hogy kezdeményezik: a következő ciklusban épüljön ki egy képzési kapacitás, amely a nyugdíjasoknak egyebek között kedvezményes internet-hozzáférést biztosít.

Az MSZP abban is segítené a nyugdíjas szervezetek, hogy a közmédiában legyenek az ennek a korosztálynak szóló programok - közölte. Mesterházy Attila kiemelte: a program egyes elemi kapcsán Bajnak Gordon miniszterelnöktől is kérnek intézkedést, ilyen a méltányossági nyugdíjkassza megemelése, vagy a kegyeleti járadék bevezetése. Közölte: több nyugdíjasszervezettel konzultált, ezt követően alakult ki az MSZP-s vállalások sora. Kiemelte: a szocialisták szerint a nyugdíjas korosztályoktól nem elvenni kell, hanem adni kell a csoportnak. Mesterházy Attila, ha pártja kormányra került, akkor az MSZP-modellt vinné tovább, azaz "megvédenék a nyugdíjasokat". Ígéreteik finanszírozhatók, reális vállalásokat tartalmaznak - mondta Mesterházy.

Fidesz: megtévesztik a nyugdíjasokat a szocialisták

A szocialisták megtévesztik a nyugdíjasokat, amikor egy Orosházán terjesztett szórólapon az MSZP segítségét ajánlják fel, hogy az időskorúak üdülési csekkhez juthassanak - közölte a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője sajtótájékoztatón szerdán, Orosházán

hirado

2010.01.20. 22:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek