
Az Orbán-kormány már 2001-ben döntött a névleges egyéni számla, azaz a svéd nyugdíjmodell bevezetéséről - állítja a Népszava egy, a birtokába került dokumentumra hivatkozva.
A Népszavában közzétett dokumentum egy emlékeztető a 2001. június 23-24-i informális kormányülésen meghatározott feladatokról. Ezek közt szerepel, hogy "be kell vezetni a névleges egyéni számlára épülő öregségi nyugdíjrendszert". Az emlékeztetőből kiderül, hogy a tervek szerint 2003-tól a pályakezdőkre, 2006-2007-től pedig már mindenkire alkalmazták volna ezt a modellt.
A cikk szerint a Fidesz 2007-ben kiadott Erős Magyarország című programjában is megjelenik ez a szándék. "A munkavállalók a járulékbefizetésükkel arányos nyugdíjra számíthassanak a jövőben, ami egyúttal ösztönzőleg hat majd a járulékbefizetési hajlandóságra is, így növelve a nyugdíjrendszer stabilitását.
A rugalmasságra azért van szükség, hogy járulék-folyószámlája ismeretében mindenkinek lehetősége legyen annak eldöntésére, hogy mikor és milyen feltételekkel kíván nyugdíjba vonulni" - idézte a program mondatait a Népszava.
hirado
2010.01.20. 11:21