
Az összes választókorú körében 35 százalék támogatja a Fideszt, 14 százalék az MSZP-t, 7 százalék a Jobbikot, 2 százalék az MDF-et, 1-1 százalék pedig az SZDSZ-t és az LMP-t, míg a bizonytalan, nem szavazók aránya 40 százalék - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből.
E szerint a biztos szavazók körében nem változott a két nagy párt támogatottsága: a szocialistáké maradt 21, a fiatal demokratáké 63 százalékos, az MDF-é 2, az SZDSZ-é és az LMP-jé 1-1 százalékos. Ebben a körben egyedül a Jobbik javított: a decemberi 10-ről 12 százalékra.
A közvélemény-kutató megjegyzi: a négy évvel ezelőttihez képest sokkal mérsékeltebb a választók részvételi szándéka, akkor 54, most 43 százalék ígéri biztosra részvételét.
Az alacsony választási kedv főképpen az MSZP-t hozza hátrányos helyzetbe. Pedig a szocialista pártnak jelentős belső tartaléka van, ha meg tudná mozdítani passzív támogatóit, akkor a mostani 600 ezres kemény mag félmillió szavazóval bővülhetne - áll az elemzésben.
A Fidesznek már az is sokat ígér, ha egyben tartja a jelenlegi táborát, de akár újabb szavazókat is szerezhet. A pártnak a biztos győzelem érzése jelenthet előnyt, de csak addig, míg nem fordul át túlzott önbizalommá, a nélkülem is nyerni fogunk érzésévé.
hirado
2010.01.18. 11:25