
Lévai Zoltán a budapesti kerületi elnököknek írt január 15-i levelét vasárnap közölte a Magyar Nemzet Online.
A levélben az MDF budapesti elnöke úgy fogalmaz: "az SZDSZ által megfogalmazott és kért feltételek a párt önállóságát, identitását veszélyeztetik, esetleges elfogadása esetén nem látjuk biztosítva a fővárosi szervezetek és az MDF érdekeit, így számunkra az elfogadhatatlan. Éppen ezért kérlek Téged, hogy folytasd a választási kampányra való intenzív felkészülést, keresve a lehetőségeket a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel való együttműködés kiépítésére".
Lévai Zoltán elmondta: az MDF és az SZDSZ közötti tárgyalások Budapesten lényegében leálltak, mivel nem tudtak abban megállapodni, hogy ki melyik kerületben induljon el a választásokon.
Az MDF-es politikus szerint nem igaz az a hírekben is többször megjelent kijelentés, miszerint a pártnak azért kell megállapodnia az SZDSZ-szel, mert a fővárosban nem rendelkezik elég nagy támogatottsággal. A budapesti MDF a párt országos szervezetén belül a legerősebb alapszervezet - jelentette ki.
Lévai Zoltán megerősítette azt is: jövő hét szerdán tartja a budapesti választmány az ülését, melyen jóváhagyják a Budapesten induló 32 jelöltet.
Hozzátette: a január 30-án tartandó országos választmányi ülésre már úgy kell érkezniük az alapszervezeteknek, hogy viszik a saját jelöltjeik nevét.
Az MDF budapesti elnöke közölte azt is: a kerületekben elkezdődött egy egyezkedés az MDF-es és az SZDSZ-es politikusok között, ami azonban, ahogy fogalmazott, "kicsit előre szaladt dolog", mert szerinte még távol vannak "mindenféle megállapodástól".
MTI
2010.01.17. 11:40