
Nem egy egyszeri elszólás, hogy 70 évre kitolnák a nyugdíjkorhatárt, ez egy koncepció a Fidesz részéről – jelentette ki Mesterházy Attila a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje egy 2007-es a Fidesz és a KDNP támogatta törvényjavaslatra hivatkozott, melyben szerepelt az a kitétel, hogy 70 év legyen a korhatár. Ez csak azért nem került a parlament elé, mert a szocialista képviselők leszavazták – tette hozzá az MSZP frakcióvezetője.
Tegnapi hír, hogy összehívta Bajnai Gordon január 21-ére az Idősügyi Tanácsot, a miniszterelnök az ülésen előadást tart az aktuális nyugdíjpolitikai kérdésekről. A tanács összehívását Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök- jelöltje vetette fel a Fidesz által javasolt nyugdíjmodellel kapcsolatban.
A svéd, vagyis a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellről a Figyelő múlt csütörtöki számában beszélt Varga Mihály, igaz, a Fidesz alelnöke már másnap tagadta, hogy ez lenne a Fidesz terve. A modell szerint a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék, a nyugdíj összegét a nyugdíjba vonuláskor az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg.
A Fidesz nem megszorításokban, nem modellekben gondolkodik, hanem garantálja, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét. És megvédi a nyugdíjasokat az MSZP-től - reagált a Fidesz a hírre.
hirado
2010.01.15. 11:04