
A BKV jelenlegi vezérigazgatója azt állítja, nem tartott kapcsolatot Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes sajtósával, Horváth Évával. Kocsis Istán csak akkor látta a nőt, amikor a főpolgármester-helyettes kíséretében ellátogatott a BKV-hoz. A BKV-vezér erről a fővárosi szakbizottság előtt beszélt szerdán.
A cég jelenlegi vezetője közölte azt is, Horváth Éva szerződését Regőczi Miklós, a cég vezérigazgató-helyettese írta alá. Kocsis István szerint Horváth Éva munkaviszonya "egy jogszerűtlenül bújtatott" állás volt, ezért, amikor megtudta, hogy a nő a BKV alkalmazásában áll, azonnal kérte munkaviszonyának megszüntetését.
A vezérigazgató meghallgatásán azt is hangoztatta: szembe kellene nézni végre azzal, hogy ezer BKV-buszt le kellene selejtezni. Kocsis Istvánnak ez a kijelentése azt jelenti, hogy a cég buszállományának 80 százaléka cserére szorul.
hirado
2010.01.13. 18:10