
Az MDF türelmet kér ahhoz, hogy a következő napok és hetek tárgyalásai alapján kiválassza szövetségeseit Bokros Lajos programjához, és egyben mindenkitől elnézést kér, akit a felesleges találgatások méltatlanul hírbe hoztak, még akkor is, ha ez sosem az MDF szándéka miatt történt így - közölte Dávid Ibolya pártelnök.
Kiemelte: az MDF január végéig nyilvánosságra hozza képviselőjelöltjei nevét.
Sajtóértesülések szerint több, a Szabad Demokraták Szövetsége által delegált jelölt is felkerülhet a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési választási listáira. Az MDF fővárosi listavezetői posztjára egyes információk szerint például a Magyar Telekom egykori, új üzleti területekért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese, Simó György a legesélyesebb. Igaz, maga az érintett tegnap azt mondta: soha, semmilyen erők, semmilyen formában nem keresték meg.
Megerősíteni ugyan nem tudták, de keringenek olyan a hírek is, amelyek szerint Simonyi András volt washingtoni nagykövet és Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes is felkerülhet a Magyar Demokrata Fórum fővárosi listájára.
A korábbi cáfolatok ellenére a liberális Fodor Gábor neve is felmerült, bár az elmúlt napok egyeztetésein a szabad demokraták volt elnökéről állítólag nem tárgyaltak.
hirado
2010.01.13. 11:38