
Az európai és amerikai szakemberek szerint a védőoltás továbbra is hatásos a világjárványos influenza ellen, bár előfordult már a vírus mutációja.
Bruno Lina, a dél-franciaországi influenzafigyelő központ igazgatója elmondta: a mutáció megjelenése nem meglepő. "Számítottunk rá, mondtuk előre, hogy lesz ilyen, és a jövőben is elő fog fordulni mutáció" - közölte a szakember az AFP francia hírügynökséggel. "Ez semmit sem változtat a kezelésen és a védőoltáson" - tette hozzá.
Az Egyesült Államokban Anne Schuchat, a CDC járványügyi intézet egyik vezetője kijelentette, hogy a világjárványos influenza mutációja nem befolyásolja a védőoltások vagy az antivirális gyógyszerek hatásosságát.
Mutálódott a vírus
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken jelentette be, hogy Norvégiában az első két halálos áldozatban a világjárványos influenzavírus mutánsait különítették el. De a WHO szerint nincs jele annak, hogy a mutáns vírusoknak nagyobb lenne a megbetegítő képességük vagy több halálesetet okoznának.
A WHO felfedte, hogy hasonló mutációk történtek már Brazíliában, Kínában, Japánban, Mexikóban, Ukrajnában és az Egyesült Államokban.
"A vizsgálatok azt mutatják, hogy a rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a mutáns vírusok ellen" - áll a WHO közleményében.
Mennyire változik meg a vírus?
A tudósok ennek ellenére aggódnak, hogy az influenzavírusok idővel olyan változattá alakulhatnak, amely súlyosabb megbetegedést és több halálesetet okoznak.
A WHO pénteki adatai szerint április óta az egész világon mintegy 6.750 ember halt meg a világjárványos influenza következtében.
hirado
2009.11.23. 12:23