
Sólyom László és Orbán Viktor vezeti a Szonda Ipsos novemberi népszerűségi listáját. A köztársasági elnök 47, a Fidesz elnöke 46 százalékot tudhat magáénak, előbbi pontszáma stagnált, utóbbié egy százalékpontot romlott októberhez képest.
A harmadik helyezett Szili Katalin a legnépszerűbb kormánypárti politikus, 37 százalékkal, ami 1 százalékpontos romlást jelent, Navracsics Tibor 35 százalékon áll. Míg Szili indexe 1, a Fidesz frakcióvezetőjéé 4 százalékponttal rosszabb az előző havinál.
Gráf József (32) agrárminiszter az ötödik, Kövér László (30), a Fidesz választmányi elnöke a hatodik, Szekeres Imre (29) honvédelmi miniszter a hetedik, Vona Gábor (29), a Jobbik alelnöke a nyolcadik, Semjén Zsolt (29) KDNP-elnök a kilencedik és Mesterházy Attila (28), az MSZP frakcióvezetője a tizedik.
Bajnai Gordon miniszterelnök a tizenkettedik 27 százalékkal, mutatója októberhez képest egy százalékponttal javult.
A közvélemény-kutatásban az áll: november is gyenge hónapja volt a politikusoknak, szinte mindenkinek romlott a megítélése. Az összesített értékelés minden korábbinál alacsonyabb: 28 pontos. Az év elejétől kezdve átlagosan 7 pontot vesztegetett el a politikai elit.
A választók szűkmarkúan osztogatják a jó jegyeket, a legtöbb ötöst Orbán Viktor kapta, ám őt is csak a lakosság 17 százaléka értékeli ennyire pozitívan, ráadásul a Fidesz-elnök egyesből is sokat kapott, 24 százalék értékelte elégtelennel.
hirado
2009.11.23. 12:18