HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Fidesz: az MSZP-kormány nem tudja szavatolni a rendet

t: 295

Fidesz: az MSZP-kormány nem tudja szavatolni a rendet

A Fidesz elnöki stábjának vezetője mindezt a miniszterelnök nyilatkozatára reagálva közölte, aki szerint a Sajóbábonyban történtek azt a veszélyt mutatták meg, hogy a gyűlöletkeltés és a provokáció egyre nagyobb veszélybe sodorja a hétköznapok biztonságát.

A kormányfő azt mondta, hogy a rendőrségnek elő kellett, és elő kell állítani azokat, akik pofozkodnak, de azok ellen is fel kell lépni, akik önbíráskodásra bíztatnak, provokálnak és tetteikkel veszélyeztetik az ország biztonságát, növelik a feszültséget.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az MSZP kormánya - hiába kampányol ezzel - nem tudja szavatolni a rendet és az emberek biztonságát. Hiába ígérték, nem lett több rendőr sem Sajóbábonyban, sem Miskolcon, sem máshol. Bajnainak már senki sem hisz - tette hozzá.

A múlt hét végén Sajóbábonyban mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek. Egy roma nő megpofozott egy MSZP-s önkormányzati képviselőt, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. Megrongáltak egy autót is.

hirado

2009.11.21. 13:59

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek