
Hat-hét százalékkal esik vissza a magyar sörpiac: a kiskereskedelemben két százalék, a vendéglátásban 12 százalék is lehet a csökkenés - írja a Világgazdaság.
A lapnak a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója, Michiel Egerer elmondta, cége 4-5 százalékos visszaesést vár 2009-ben, ugyanakkor a 2008. évi 44 milliárd forint árbevétel két százalékkal nő. A Heineken 2010-ben az ideihez hasonló árbevételt vár. Maga a cég 2-3 százalékos áremelést tervez, de a kiskereskedelmi forgalomba kerülő termékek bruttó ára várhatóan 10-20 forinttal emelkedik, és öt százalékkal nő a csapolt sörök ára.
A Dreher Sörgyárak Zrt. a magyar sörpiac átlagos csökkenésénél kisebb mértékű visszaesésről számolt be a Világgazdaságnak.
A szakértők szerint az elmúlt időszakban csak a jelentős - 30-40 százalékos - árengedmények generáltak valódi mennyiségi növekedést a sörforgalomban.
hirado
2009.11.17. 09:48