HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Elnézést kér a Balközép főszerkesztője

t: 375

Elnézést kér a Balközép főszerkesztője

A Balközép című újság közleményben kért elnézést azért, mert tavaly júniusi számában nem hangsúlyozta, hogy egy - az összes képviselőt felháborító - szóbeszédet, rosszindulatú pletykát ismertet; emiatt Veresné Szabó Éva szocialista képviselő mondanivalója "éppen ellenkezőképpen vált értelmezhetővé" - közölte a lap főszerkesztője.

Marton Levente hangsúlyozta: a cikk "nem szakmabeli" szerzője a munkacsoport üléséről szövegkörnyezetéből kiragadott, pontatlan mondatokkal tudósított, és emiatt váltak "ellenkezőképpen értelmezhetővé" Veresné Szabó Éva szavai.

"A neki tulajdonított gondolat egyeztetés és tudta nélkül jelent meg, ezért a lap bocsánatot kér mindazoktól, akiket az ily módon közreadott mondatokkal megsérthetett. Talán az szóljon mentségünkre, hogy a cikk írója egy pillanatig sem gondolta, hogy a kisebbségek és elesettek védelmében következetesen és folyamatosan kiálló szocialistákat próbálják majd olyasmivel megvádolni, ami a politika másik térfelén szinte napirendszerűen előfordul" - fogalmaz Marton Levente.

Az Echo Tv november 2-ai híradója arról számolt be, hogy birtokába jutott a szocialista frakció lapjának, a Balközépnek a 2008. júniusi száma, amely idézi Szabó Évának, Veres János volt pénzügyminiszter feleségének tavalyi, egy balatonőszödi munkacsoporti ülésen elhangzott szavait. E szerint a képviselő azt mondta: "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra".

Veresné Szabó Éva az MTI-nek november 3-án azt mondta, nem a saját véleményét mondta el azon az ülésen, hanem egy szóbeszédről számolt be, amely szerint magasabb segély érdekében egyes anyák gyógyszereket szednek, hogy sérült gyereket szüljenek.

Korábban Molnár Oszkár fideszes edelényi polgármester szavai országos visszhangot váltottak ki, miután kiderült, egy júniusi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek, gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak. Molnár Oszkár ugyancsak november 3-án idézett a Balközép című újságból, és az alapján hangsúlyozta, hogy szerinte Szabó Éva azt mondta, tud olyan esetről, hogy a magasabb segély érdekében nők olyan gyógyszert is képesek beszedni, amely miatt sérült gyermek jön a világra.

hirado

2009.11.09. 21:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek