
A Jobbik vasárnap kb. 13%-os eredménnyel megelőzte a kb. 8%-os MSZP-t az időközi országgyűlési választáson, melyet Csornán és környékén tartottak, ahol június 7-én a szocialisták még le tudták szorítani a harmadik helyre az új erőt. A mostani választáson már elindulni sem tudó SZDSZ-t a Jobbik a saját halottjának tekinti, a következő cél az MSZP kiszorítása a közéletből.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom az európai parlamenti választáson csak 10,82%-nyi szavazatot kapott ebben a választókerületben, mely így akkor a 176 OEVK közül csak a 153-ik volt a Jobbik-eredmények rangsorában. Ennek ellenére most a 22 esztendős Takács Krisztián kenterben verte az MSZP jelöltjét, egyúttal bebizonyította: Nyugat-Magyarországon is növekvő igény van a radikális és tiszta, új erőre.
A csornai központú választókerület köztudottan fideszes fellegvár, az ő felelősségük a rendkívül alacsony, 21,75%-os részvétel, mely miatt várhatóan már nem lehet képviselőt választani ebben a ciklusban. Áder János ugyanis csak azért mondott le mandátumáról, mert törvény tiltja az egyidejű EP-képviselőséget, helyette pedig a Fidesz egy törvényes pozícióhalmozót indított, aki csornai alpolgármestersége és megyei közgyűlési képviselősége mellé akart parlamenti mandátumot szerezni, ami még a Fidesz szavazóinak sem szimpatikus, így saját telhetetlenségük következménye a választás érvénytelensége. A Jobbik Alapszabálya kizárja az efféle álláshalmozást.
A magasabb részvétel még jobb eredményt hozott volna a Jobbik számára. A most nem szavazók ugyanis egyik pártnak sem elkötelezettjei, csalódtak az eddigi politikai garnitúrában, így ha mégis sikerülne választásra bírni őket, nagy arányban a radikális változást jelentő Jobbikra, az új erőre szavaznának.
A Jobbik Országos Elnöksége ezúton mond köszönetet Takács Krisztiánnak, a Jobbik helyi szervezeteinek, az aktivistáknak és a csornai szavazóknak.
Novák Előd,
a Jobbik alelnöke
2009.11.08. 21:24