
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) továbbra is fenntartja álláspontját, mely szerint súlyos politikai korrupciógyanú lengi körül a botrányos frekvenciapaktumot - írja közleményében a párt elnöke, Dávid Ibolya. Az ellenzéki párt szerint már a nemzetközi sajtó is felfigyelt az esetre, a Financial Times és a The Economist cikkei is a frekvenciapaktum gyanús politikai hátteréről, a politikai befolyás növekedéséről írnak.
A Financial Times szerint mindkét rádiót megkeresték a két nagy pártot reprezentáló emberek, egyértelmű ajánlatokat téve. A Sláger Rádiót tulajdonló Emmis Communications érdekeltségének alelnöke, Barbara Brill a lapnak azt mondta: megkereste őket egy politikai párt, és "egyértelműnek tűnő módon alkut ajánlottak annak fejében, hogy a párt támogasson bennünket a pályázaton". A The Economist a Danubius Rádiót tulajdonló Accession Mezzanine Capital befektetési alap nyilatkozata alapján a nemzetközi befektetőkkel való botrányos hazai bánásmódról cikkezik - írja közleményében Dávid Ibolya.
Az MDF szerint a szereplők már a látszatra sem ügyelnek, amit az is jelez, hogy a feljelentésük képviseletével Futó Barnabást bízták meg, aki korábban több fideszes politikust, valamint a lehallgatási botrányban az UD Zrt.-t is képviselte.
Ahogy arról a Független Hírügynökség is beszámolt: pénteken rágalmazás miatt tett feljelentést Dávid Ibolya ellen a Danubius Rádió frekvenciáját elnyerő Advenio Zrt. A cég azért perel, mert szerintük becsületsértő az a nyílt levél, amelyet az MDF elnöke a két megszűnő rádióhoz, a Danubiushoz és a Slágerhez írt, és amelyben politikai korrupciót emleget.
hirado
2009.11.07. 12:01