
Nem ért egyet Vitézy Tamás azzal, hogy a múlté lenne a baloldali médiatúlsúly. A laptulajdonos a Népszabadságnak adott interjúban úgy fogalmaz: a baloldali és a liberális médiumok a mai napig nagyobb súllyal bírnak, mint a jobb orgánumai.
Vitézy jobboldali üzletembernek vallotta magát, aki ki meri tenni a kokárdát. Elismerte, hogy az öt éve elindított Helyi Thémával milliárdokat bukott, de mára már nullszaldós a lapja. Úgy fogalmazott: azt a szellemiséget kívánta szolgálni, amit Orbán Viktor kormányzása alatt tapasztalhatott meg az ország. Arra a kérdésre, hogy egy év múlva ugyanolyan vehemenciával támadja-e majd a jobboldali politikusokat is, ha visszaéléseket tapasztal a részükről, mint most a baloldaliakat és liberálisokat, azt válaszolta: a sajátjaival megbocsátóbb, engedtessék ez meg neki.
Beszélt arról is: 2005-ben például az akkori hirdetési piac nem tűrte el a pártosságot, míg a mostani igen, mert a kormánypártok támogatottsága együttesen sem éri el a 20 százalékot. Egyébként úgy látja: a jobboldali médiumok között nincs meg az összhangzó értelem, nincs meg a kéz, amely vezényelne.
hirado
2009.11.06. 10:57