HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Az MSZP támogatja, a Fidesz és a KDNP ellenzi Andor László uniós biztosi jelölését videó

t: 403

Az MSZP támogatja, a Fidesz és a KDNP ellenzi Andor László uniós biztosi jelölését videó

Az MSZP támogatja Andor László uniós biztosi jelölését - mondta Nyakó István, a párt szóvivője csütörtökön.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke október 13-án jelentette be, hogy a párt országos elnöksége sorrendben a következő politikusokat, szakembereket ajánlja biztosjelöltnek: Veres Jánost, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettesét, volt pénzügyminisztert, Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselőt, Andor Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának tagját, Kovács László jelenlegi EU-biztost és Vadai Ágnest, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárát.


Videó: Az MSZP támogatja, a Fidesz és a KDNP ellenzi Andor László uniós biztosi jelölését




A sorrendről a pártelnök akkor azt mondta: a lista első három helyén azok a politikusaik vannak, akiknek a nemzetközi politikában is örömmel szánnak nagy szerepet, míg a negyedik, illetve az ötödik helyen szereplő, szintén kiváló politikusokra a hazai politikában és a kampányban is számítanak.

Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön jelentette be Andor Lászlót, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli magyar uniós biztosnak.

Veres Jánost egy fontos pozícióra jelöli majd, de hogy mi ez a tisztség, azt majd akkor tárja a nyilvánosság elé, ha a pozíció elfoglalásának lehetősége megnyílik.

Fidesz: a szocialisták elárulták a demokratikus átmenetet

A Fidesz szerint az egész magyar demokratikus átmenet semmibe vételét és elárulását jelenti, hogy a kormány egy kommunista bankárt küld az Európai Unió biztosi pozíciójába - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese.

A fideszes politikus közleményében azt írta, a döntésből is látszik, hogy tovább támad a Gyurcsány-Bajnai korszak, fél évvel a választás előtt méltatlan és alkalmatlan embereket ejtőernyőztetnek hosszú évekre szóló fontos pozíciókba, és ezzel a jövő elől veszik el a levegőt.

KDNP: konszenzusos jelölt kellett volna

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szocialista arroganciát példázza az unió biztosi posztjára való jelölés - mondta Halász Zsuzsa a párt szóvivője.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szocialista arroganciát példázza az unió biztosi posztjára való jelölés - mondta Halász Zsuzsa a párt szóvivője.

A KDNP-nek az az álláspontja, hogy konszenzusos jelöltet kellett volna a posztra állítani - tolmácsolta a szóvivő. Egy legitimációját vesztett kormánynak nem lett volna szabad elköteleznie magát évekre.

SZDSZ: Andor László volt a legjobb választás

Retkes Attila szerint a felmerült jelöltek közül Andor László volt a legjobb választás.

A pártelnök úgy véli, hogy a biztosjelöltet kiváló, felkészült közgazdásznak tartja. A politikus szerint Andor László jelölése jobb választás, mintha a kormányfő egy szocialista pártpolitikust delegált volna a posztra.

Ugyanakkor sajnálattál állapította meg, hogy Bajnai Gordon nem konzultált az ügyben a parlamenti pártokkal. A pártelnök szerint ez ugyanis egy olyan horderejű döntés, amelyről jó lett volna ötpárti egyeztetést kezdeményezni.

Retkes Attila egyúttal hangot adott afeletti örömének is, hogy "az elmúlt évek elhibázott gazdaságpolitikájában oroszlánrészt vállaló Veres János" nem kapta meg ezt a kiemelt pozíciót.

MDF: alkalmas a jelölt

A Magyar Demokrata Fórumnak (MDF) a biztosjelölttel szemben nincs szakmai vagy alkalmassági kifogása - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségi tagja.

Az MDF szerint azonban a hamarosan leköszönő miniszterelnöknek stílusos lett volna a parlamenti pártokkal egyeztetni a jelölt személyéről - tette hozzá közleményében.

Kupa: jó döntés volt

Kupa Mihály szerint nagyon jó döntés volt Andor Lászlót jelölni EU-biztosnak.

Kupa Mihály szerint Andor László "kitűnően képzett közgazdász és antipolitikus". Mint mondta, "nem politikai meggyőződések vezetik majd, hanem a szakmaiak."

Ráadásul azért is jó választás Andor László, mert "elég fiatal, és erre a posztra ráfér a fiatalítás" - hangoztatta a volt miniszter.

A jelöltet Kupa Mihály sokoldalú embernek nevezte, aki sokat publikál és jó előadónak számít.

A közgazdász ráadásul sokat segített Magyarországnak a válságban és remek nemzetközi reputációja van - fűzte hozzá Kupa Mihály.

Tálas Péter: fajsúlyos posztot kaphat Andor László

Tálas Péter politológus szerint Andor László jelölésével esélyt kapott az ország arra, hogy fajsúlyos biztosi posztot kapjon az Európai Bizottságban.

Andor László az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagjaként széles körű nemzetközi tapasztalatokat szerzett, ami nem jellemző a magyar politikusokra, ugyanakkor kimaradt a hazai pártpolitikai csatározásokból - mondta Tálas Péter.

Andor László sokat foglalkozott a jelenlegi válsággal, szemlélete feltehetően kedvező visszhangra talál a közép-európai régió közgazdászai körében - tette hozzá a politológus.

Tálas Péter szerint Andor László szakmai álláspontja: reformra van szükség Európában, mert a szabad piac megkérdőjeleződött, amennyiben egyre sürgetőbb válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen területeken mennyire legyen szabályozott ez a piac.

hirado

2009.11.06. 01:23

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek