
Andor Lászlót, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli Bajnai Gordon miniszterelnök magyar uniós biztosnak.
A kormányfő elmondta, azzal, hogy utolsó uniós tagországként Csehország elnöke is aláírta a Lisszaboni Szerződéshez szükséges ratifikációs okmányt, elhárult az utolsó akadály, "hogy Európa elinduljon előre."
A cseh lépéssel eldőlt, hogy a Lisszaboni Szerződés alapján zajlik a jelölési folyamat, ezért most megnevezheti jelöltjét.
A kormányfő úgy fogalmazott: jelöltje, Andor László szakmai rátermettségéhez, emberi tisztességéhez nem férhet kétség. Mint mondta, a jelölttől azt kérte, hogy találkozzon a demokratikus parlamenti erőkkel.
Andor: megtiszteltetés a jelölés
Andor László kijelentette, biztosként elsősorban az uniót kell majd képviselnie úgy, hogy munkájának megítélése visszahat Magyarország megítélésére is.
Úgy véli, munkájából mindenképpen magyar sikernek kell születnie, ez pedig akkor lehetséges, ha a lényeggel, azaz a gazdasági válsággal foglalkozik.
Mint mondta, a leendő bizottság egyik első feladataként minél előbb meg kell találni a kiutat abból a gazdasági válságból, amely nem Európából indult ki, de mélyen megrázta az unió összes országát.
Andor László pályája
Andor László 1966-ban született Zalaegerszegen. Közgazdász, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, egyetemi docens.
Okleveles közgazdászként 1989-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd az egyesült államokbeli George Washington University-n folytatott tanulmányait követően a British Council ösztöndíjasként 1993-ban az angliai University of Manchesteren szerzett mesterfokozatot fejlődés-gazdaságtanból.
Pályáját a Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutató Intézetének tudományos munkatársaként kezdte. Ezután a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumának igazgatója és a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának elnökségi tagja volt.
1997 és 1998 között az amerikai Rutgers University vendégtanára, ahol Magyarország és az Európai Közösségek közötti kapcsolatokat, illetve a magyar és közép-kelet-európai átalakulási folyamatokat oktatja.
1998 és 1999 között az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának szakértője.
1999 és 2001 között a Világbank tanácsadója a Structural Adjustment Participatory Review Initiative kutatásban.
2003-tól 2005-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója, 2004 és 2005 között a Kopint-Datorg Rt. igazgatósági tagja. Az MSZP delegáltjaként 2002 és 2005 között a Fővárosi Közgyűlés európai integrációs és külügyi bizottságának tagja.
2005-től a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagja, a testületben Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Horvátországot képviseli.
Szakmai pályafutása során több ösztöndíjat nyert, illetve számos nemzetközi kutatásban vett részt. Több könyve jelent meg gazdasági és pénzügyi témában - az egyik éppen Magyarország uniós integrációs folyamatáról -, s 1993 óta az Eszmélet című társadalomkritikai és kulturális folyóirat főszerkesztője.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) közgazdasági tagozatának vezetőségi tagja, 2005 óta tiszteletbeli társelnöke, a József Attila Alapítvány elnökségi tagja.
Angolul és oroszul folyékonyan beszél. Feleségével és két gyermekükkel Londonban él.
hirado
2009.11.06. 01:19