HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Székely Norbert három évig a női kosárválogatott élén

t: 962

Székely Norbert három évig a női kosárválogatott élén

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége csütörtökön Székely Norbertet nevezte ki a női válogatott kapitányává.

A bajnok MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzőjének megbízatása a 2012-es olimpiáig szól, klubja egyébként szeptemberben ugyancsak három évre hosszabbított vele.

"Egy-két hét múlva aláírjuk a szerződést, a munkám gyakorlati része pedig várhatóan júniusban kezdődik, két hónappal az első Eb-selejtezők előtt - nyilatkozta az MTI-nek a 36 éves tréner. - Természetesen szeretnék addig is találkozni a keret tagjaival, de még korai lenne az időpontról beszélni."

Az MKOSZ vezetése szeptember 10-én jelentette be, hogy szerződésének lejártával Rátgéber László helyett a Székely Norbertet kéri fel a poszt betöltésére. Egy októberi lapértesülés szerint Farkas Balázs elnökségi tag - a Sopron főszponzorának tulajdonosa - hatmillió forintos támogatás fejében Székelyt választatta meg kapitánynak Rátgéber helyett. Berényi János elnök hivatalos állásfoglalásában leszögezte, hogy senki nem vette meg a posztot Székely Norbertnak:

"Az utóbbi 2-3 év legsikeresebb magyar női kosárlabdaedzője épp eleget bizonyított ahhoz, hogy amikor a méltán elismert, megbecsült és tisztelt Rátgéber Lászlónak lejárt a szerződése, és a folytatás feltételeként megfogalmazott anyagi igényeihez nem volt meg a fedezet, akkor őt kérje fel, mindenféle árukapcsolás nélkül."

A bajnokságban és az Euroligában is veretlen soproniak trénere egyébként decemberben műtéten esik át, melynek során lekaparnak egy göböt a hangszálairól.

hirado

2009.11.06. 01:07

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek