
A koalíció felbomlása után az SZDSZ berendezkedett a körkörös védelemre – jelentette ki a Népszavának adott interjúban Lakos Imre.
A szabad demokrata városatya úgy vélte: a fővárosi szocialista vezetőknek pedig be kell fejezniük öngyilkos politikai ámokfutásukat, mert érdekük, hogy Budapest működőképes maradjon. Hangsúlyozta: nem lesz Budapesten előre hozott választás, a hátralévő egy évet együtt kell végigvinni, kísérletet kell tenni, hogy az ötpárti egyeztetéseken egy közös minimumprogramot fogadjanak el.
Beszélt arról is: nem az álmai netovábbja, hogy fideszes főpolgármester legyen, de a ma ismert politikusok közül szerinte senkinek nincs esélye győzni Tarlós István ellenében. Kiemelte: elő kellene állnia egy független, megkérdőjelezhetetlen hitelű városmenedzsernek, aki mögé föl tud sorakozni az MSZP, az SZDSZ, az MDF, a civilek és a most létrejött egyesületek.
Nem egy politikai párt jelöltjében bízik, hanem valakiben, aki képes és hajlandó arra, hogy Budapestet menedzselje. Össze tud állítani egy jó programot és egy listát, akikkel együtt tud dolgozni – tette hozzá Lakos.
Mint mondta: keresni kell Budapest Obamáját vagy Angela Merkelét.
hirado
2009.11.03. 10:54