
Szeptember 12.-én az alábbiakról számolhatott be a honi sajtó; Elindította a fegyelmi eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén a Debrecen-Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban - ahogy azt korábban jelezte az MLSZ.
A szövetség honlapjának beszámolója szerint a testület ugyanakkor nemcsak Ferencváros ellen folytat vizsgálatot, hanem rendezési hiányosságok miatt a hajdúsági klub ellen is. Médiaértesülések szerint a fővárosiak küldöttségéből Dragóner Attila labdarúgó és Lipcsei Gábor gyúró, Lipcsei Péter testvére keveredett gyanúba, akik állítólag pirotechnikai eszközöket csempésztek a stadionba a vasárnapi bajnoki találkozón. Az esetre úgy derült fény, hogy egy fiatalembernél jelentős mennyiségű pirotechnikai eszközt találtak.
Szeptember 22(!). óta azonban nem történt semmi!
Pontosabban történt.
A ferencvárosi szurkolók „kisírták”, hogy Dragóner ismét pályára léphessen…
És Dragóner szombaton visszatért!
A Diósgyőr elleni meccs első félidejének hajrájában a hazaiak Sulyok Gergely játékvezetőnek köszönhették, hogy nem kerültek emberhátrányba, miután Dragóner súlyos szabálytalanságát nem vette észre. A korábbi válogatott védő aki a petárdaügy után először kapott helyet a csapatban úgy lekönyökölte Balajtit, hogy az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert támadónak ömlött a vér a fejéből.
És ugye, ha szeptember 20.-a óta bármit is lépett volna érdemben az MLSZ, Dragóner alattomos és rendkívül sportszerűtlen mozdulatát talán nem kellett volna látnia nézőknek.
Két rendőr megsérült az Üllői úti oszlatásnál >>>
Ráadásul, amikor a szombati balhé elején, amikor a rendőrök – szó szerint – beestek a játéktérre, Sulyok sporttárs tanácstalanul nézett szét és láthatóan azt se tudta melyik nemhez tartozik.
A találkozó negyedórányi szünet után folytatódott, de az első labdaérintést követően pirotechnikai eszközök tömkelegét dobálták a szurkolók a pályára, így Sulyok véget vetett a találkozónak.
Az ellenőr végül kisegítette a játékvezetőt, így az félbeszakította a mérkőzést…
Azonban mintegy 15 perccel később újra harcba akarta küldeni a feleket.
De minek!?
Rend volt a pályán?
Rend volt a lelátón?
Rend volt a játékosok fejében?
És vajon rend volt a játékvezető lelkivilágában?
Egészen biztosan nem, hiszen az újabb balhé láttán ismét kétségbeesett arccal kereste az ellenőr tekintetét, hogy megtudja, mit csináljon…
Talpai János, a mérkőzés MLSZ-ellenőre a Sport Televíziónak azt mondta: "Nem szeretnék prejudikálni, az ítélkezés a fegyelmi bizottság kompetenciája, de nagyon komoly következmények lesznek, annyi bizonyos."
Bruhaha...
hirado
2009.11.01. 10:14