
Elvi az a kitiltás, melyet megfogalmaztak bizonyos politikusok ellen – jelentette ki Ivády Gábor, Ivád polgármestere a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
Nem az SZDSZ és az MSZP politikusai ellen akartak fellépni – szögezte le a település vezetője. Mint mondta, azt kifogásolják, hogy a mutyizgatások és a pártpolitikai érdekek döntik el, mely települések kapnak költségvetési támogatást.
A politikai habitus nem tetszik, és nem az egyes pártok politikusai – tette hozzá Ivády. Hangsúlyozta: ha a következő kormány folytatja ezt a gyakorlatot, az ellen is keményen fel fognak lépni.
hirado
2009.10.30. 10:06