
Mesterházy Attila szerint kizárt, hogy szakadjon az MSZP parlamenti képviselőcsoportja, amely szerinte egységesen meg fogja szavazni a 2010-es költségvetést.
"Kizártnak tartom, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója szakadjon, hiszen hat hónappal ezelőtt közösen, konszenzussal hoztunk meg egy döntést, ami arról szólt vállaljuk a nemzet érdekében a válságkezelés felelősségét és nehéz terhét" - mondta a politikus.
Egységes a frakció
Mesterházy Attila közölte: szakmailag tévesnek, politikailag pedig károsnak tartaná, ha bárki a frakcióban bizonyos szakmapolitikai kérdéseket, például a közösségi közlekedés átalakításának ügyét összekeverné a büdzsével.
"A költségvetési törvényről szóló szavazás a Bajnai-kormányról szóló szavazást jelenti, miközben bármilyen más törvénnyel kapcsolatos vitás kérdésnek nincs ilyen típusú politikai súlya" - fogalmazott.
Elmondta: a frakcióból senki nem fordult hozzá azzal a kéréssel, hogy felmentést kér a költségvetési módosító indítványok keddi szavazása, illetve a költségvetés zárószavazása alól. Olyan kéréssel sem találkozott, hogy bárki szeretne kilépni a frakcióból.
A képviselő emlékeztetett, a büdzsé mellett más előterjesztések előkészítésekor is előfordulnak vitás kérdések, de ezeket mindig sikerült kompromisszummal rendezni, és ez így fog történni a következő hetekben is.
Véleménye szerint az MSZP-frakció egységesen fog kiállni a Bajnai-kormány által beterjesztett 2010-es költségvetés mellett. A párt meggyőződése, hogy a most hozott intézkedések a nemzet közép- és hosszú távú érdekit szolgálják.
Mit lép Karsai József?
Karsai József, az MSZP országgyűlési képviselője a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta: a jövő héten el kell dőlnie, hogy kilépnek-e az MSZP-frakcióból azok a mozgolódó szocialista politikusok, akik szerint nagyon rossz irányba mennek az ország dolgai.
A napilap azt írta: a kormánypárt belső ellenzékéhez tartozó battonyai polgármester szerint sokan elégedetlenek az MSZP-ben, mert a kormány és a költségvetés nem az emberek valós problémáira keresi a választ, a legkevésbé sem oldja meg a gázfüggőséggel, az éhezéssel, a mezőgazdasággal, a bankokkal vagy az offshore cégekkel kapcsolatos gondokat.
hirado
2009.10.30. 01:02